A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Felhősné Csiszár Sarolta: A népi mosás Szatmárban és Beregben

Már az alapanyag előkészítése során, a szövés előtt szükség van komoly tisztító munkára. A kézzel megfont fonal a nyálazással, porozással, a különféle nyálképző anyagokkal, de még a fonal megfonása előtt a dörzsöléssel megszürkül. Ha ezt nyersen, tiszítás nélkül szövik meg, a vászon szürke marad, amit aztán teljesen soha nem lehet kifehéríteni. A fonalnak az átlúgozásánál Beregben és a Tisza bal partján, a homoki részen, gyakran nem használták fel a szapulás teljes eszközkészletét. Az átlúgozás, a füllesztés úgy történt, hogy az előtte láncba szedett, pászmába kötött darabot, matringot beáztatták. Az áztatás történhetett simán csak lúgos vízben, de volt úgy is (és hallgatólagosan ez volt az általános), hogy ebbe a lúgos áztatóvízbe egy fél marék oltott meszet is tettek, hogy már az áztatátó vízben engedjen a fonal a szürkeségéből. A mésszel való áztatást az asszonyok egymás előtt is eltitkolták. Ügy tartották, hogy aki így áztat, annak a fonal még mosás után is csak úgy porzik. Aztatás után a fonalat gyengén kicsavarták, és az egészet jól meghintették a megrostált hamuval. Ez után nedves zsákba tették, a zsákot két deszkára helyezték és úgy, ahogy volt, deszkástól becsúsztatták a meleg kemencébe. Legtöbbször kenyérsütés után szapultak így, de olyan is előfordult, hogy ehhez külön felfűtötték a kemencét. Itt reggelig hagyták a fonalat, amikorra az jól megkelt. Korhadó istállótrágya is biztosíthatta a szapuláshoz szükséges meleget, mivel a mosásnak a kémiai, vegyi részéhez elsősorban megfelelő lúgozó anyagra, megfelelő nedvességre és hőfokra van szükség. A trágyában való szapuláshoz adataink elsősorban Beregből, Hetéből és Gergelyiugornyáról vannak. Nem volt általános még ezeken a helyeken sem, a szokást a Nyírségből beköltözők hozták magukkal. A folyamatot itt is az áztatással kezdték, mint a kemencében szapulást. A fonalat meghintették hamuval, majd vizes zsákba tették. A trágyába méter mély gödröt ástak, ezt kibélelték szalmával és fonallal telt zsákot belehelyezték. Ezután a zsák tetejére is szalmát szórtak és az egészet jól betakarták trágyával. Itt tartották egyik naptól a másikig. A ruha szapulásának az általános menete a fonal szapuláséhoz hasonló volt. Az első mozzanat itt is az áztatás volt, ami 3—4 óra hosszáig tartott, majd még a szapulást megelőzően a ruha piszkosabb részeit átdörzsölték és csak ez után következett a szapulás. A ruhák mosásánál az az áztatásnál már nem használtak meszet a fehérítéshez. A munkafolyamat a szapuló kád felállításával kezdődött. A kád fenekére keresztbe tettek két-három vékonyabb kórót vagy vesszőt, hogy a kád alján lévő ruha hozzá ne tapadjon a kád fenekéhez, ami meggátolta volna a lúg szabad kifolyását. A kicsavart ruhát jó szorosan a kádba helyezték, legfelülre tették a hamvast az átrostált száraz hamuval. A hamvas rendszerint egy kibontott zsák, vagy egy elhasznált, elvágott ponyva volt, amit ha nem volt szapulás, dudvahordásra használtak. Ezért van az, hogy a Szamosháton a dudvahordó pokrócot ma is hamvasnak hívják. Amikor a szapuló elkészült, elkezdődött a víz melegítése. Régen a vizet szabadtűzön melegítették nagy vászonfazékban, vagy ahol már volt, háromlábú Öntöttvas fazékban. Az utóbbi időbe'n rendszerint a kemence mellett az állandóan készenlétben lévő katlan volt a vízmelegítés helye. 384