A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Szabó László: A felnőttkor szokásai

gazdának, még akkor is, ha különösebben nem volt vallásos. Ugyanennek a gazdaöntudatnak a megnyilvánulása volt, hogy, Csépán, Cibakházán, Szelevényen a katolikusok keresztet állítottak (Kanyó-kereszt, Czucz-kereszt), s ezt a család gondozta, körmenetek alkalmával maga díszítette. Mind a katolikus, mind a református községekben az egyház segítése, alapítványok tevése fontos gesztus volt: harangvétel, harangláb felállítása (Csépa, Öcsöd), s ilyenkor az alapítvány tevő az ünnepség középpontjában állott, az ő igényei, kívánsága érvényesült, s hosszú időn át emlékezetessé tette mind a családtagot, mind az egész családot. E társadalmi szerephez tartozott a községi tanácsba való bekerülés, s a XX. században alapított testületekben való vezetőségi szerepkör betöltése (Tűzoltó Egylet, Gazdakör stb.). Ezekhez a tisztségekhez aztán bizonyos — éppen az ő gazdasági szintjüknek is megfelelő — mulatságok, alkalmankénti összejövetelek tartoztak: tűzoltóbál, vezetőségválasztás és az azt követő áldomás bál a Hegyközségben, Legeltetési Társulatban, Gazdakörben stb. A közéletben szereplő gazdaember elvárta, hogy temetések, körmenetek, lakodalmak alkalmával megfelelő szerepet kapjon: lobogót, fáklyát vigyen, supellátot hordozzon. Kitüntetésnek vette, de kereste is az alkalmat, hogy a pappal, tanítóval, jegyzővel nyilvánosan is beszélgethessen pl. vasárnap az istentiszteleten, vagy mise után. Sokat adott arra, hogy bejáratos legyen a községházára, a paphoz. A kisgazdák szintén törekedtek bizonyos közéleti funkciók betöltésére: tanácstag, presbitérium, hegyközség, legeltetési társulatok stb. tisztségének betöltése az ő tekintélyüket is emelte. A kisgazda réteg azonban egeszében véve nem törekedhetett erre, a munka igen lefoglalta. Társas igényét a munkán kívül ez a réteg — minthogy a XX. százában is kevés kör, egylet működött ezen a vidéken igen szerény tevékenységgel, kis intenzitással — a munkához kapcsolódva bizonyos politizálással, községi ügyekkel való állásfoglalással fejezte ki. Ezek azonban nem aktív cselekedetek, hanem csak beszéd szintjén jelentkező vélemények voltak. Jeles helyei voltak ennek: a kovácsnál, a molnárnál, a darálósnál, a révésznél, a suszternél s vasárnaponként a templom előtt való beszélgetések, asszonyoknál a szomszédolás, a temetőben való sírgondozás, boltban való várakozás, mint bizonyos „társadalmi szereplés", véleménynyilvánítás alkalma. A munkásoknál már alig figyelhető meg ilyen igény. A társadalmi rangot náluk a megbízhatóság adta: „14 évig voltam az öreg Kanyó aratója"; „K. Varga Istvánnál arattam vagy 10 éven át, de csak úgy bánt velem, mint a fiával." Ezen kívül a munkában való valamilyen speciális tudás: Raskötés, nádazás, illetve vőfélykedés, böUéreskedés is nagy szerepet játszik a társadalmi rang emelésében, s ennek nyomán eléri azt a kívánt szintet a nincstelen ember is, hogy magát nélkülözhetetlennek, közösség hasznára valónak, s általánosan ismertnek tartja: „Kérdezze csak meg, ki az a Korponai Csépán. Én kötöttem először bociglikast. Azelőtt senkinek nem volt. Még 1940-ben. Istenem, azóta hányat csináltam, mindenki idejár." 4. A munkában való helytállás, speciális tudás emelte a tekintélyt, társadalmi rangot adott, s egyben hatott az egyén, viselkedésére, a család magatartására is. Ahhoz méltóan viselkedett, annak megfelelő alkalmakon vett részt. Lenézte a nemdolgozót az orvhalászt, az orvvadászt, a 192