A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Szabó László: A felnőttkor szokásai

kocsmázót, házát, portáját igyekezett feltűnő rendben tartani, s egyben élvezni az emberek bizalmát. Ha ennek az elismerésnek a révén.megpályázott valamely állást a községnél, tisztséget vagyonához mérten valamely társulatnál, egyletnél, akkor elvárta, hogy meghívják e tisztségre, s el is nyerje. Igyekezett jelen lenni temetéseken, lakodalmakon, körmeneteken, ott funkciót vállalni, mint nyílt kifejeződését a megbecsülésnek. Ezt aztán büszkén emlegette is. Ez a társadalmi szerep minden rétegnél nem egyéni: a család egész életére kihat. A családfő kifelé az egész családot képviseli, s ambíciója a családot emeli a közösség szemében. Gyermekeit úgy igyekszik nevelni, hogy beleplántálja ezt az ambíciót, tartást, s elvárja, hogy iskolában, munkában hasonlóan élen járjon, s a legjobb gazda, kisgazda vagy munkás elvek szerint éljen. Ha családi eseményre kerül sor, akkor akár a keresztelőt, akár a lakodalmat, akár a temetést ennek megfelelően szervezi meg, rendezi meg: kifejezésre juttatva saját rétegének, s saját családjának státusát, legjobb hagyományait. A megfelelő szinten igyekezik kitenni magáért: vendégek számát, részvevők számát, ellátását aszerint megszervezni, úgy választani a ruhákat, a halotti misét, a szemfedőt, hogy az mindenben fedje társadalmi helyzetét, munkájának értékét. De eszerint jár el disznótorok, szüretek, névnapok alkalmával is. 5. A felnőttkorban vannak olyan alkalmak, szokások, amelyek függetlenek a munkától, közéleti vagy társadalmi szerepléstől, s pusztán szórakozásnak minősíthetők. Ezek bizonyos fokig újabb jelenségek, lehetőségek. Egyetlen hagyományos, nagyobb múltú alkalom van közötte, a kocsmázás. A századfordulón is mindenütt megvolt az úgynevezett nagyvendéglő, amely a község kezelésében állt, a községtől árendálták időnként. A gazda ember csak a nagyvendéglőt tekintette méltónak rangjához, odament be, s ott hasonló társadalmi helyzetűekkel egy asztalnál ülve fröccsöztek. Nagyon sokat inni nem volt ildomos, s általában ki-ki magának rendelt a szükséglethez mérten. Ugyan e vendéglő mindenki előtt nyitva állott, de bent más oldalon elkülönülten ültek a kisgazdák, s ki-ki magának fizetve iszogatott, ők azonban falurészük kocsmájába is jártak, egyedileg is be-be tértek reggel egy féldecire, ilyenkor, ha ott találtak valakit, akkor fizettek neki baráti módon. A munkás embernek törzshelye elsősprban a saját falurészi kocsmája volt (ez lehetett nagy vendéglő is). Az együtt ülők körben fizettek: egy rundot egyik, másik rundot másik. Részegre nem itták magukat, azt megszólták volna, de ha már bement, meg kellett mutatnia, hogy valaki: „nem olyan esett kódus", „van neki műből fizetni". A Tiszazug községeiben néhol létrejött a XX. században a gazdakör, iparoskör, s ez bizonyos fokig törzshelye volt a megfelelő rétegnek, de általában nem konkurált a kocsmákkal. A kocsma megmarart a bálok, napi összejövetelek, esti beszélgetések színhelyének. A nők hagyományosan szomszédolnak. Napközben átugrottak egymáshoz, megbeszélték a legfrissebb híreket, este a kerítésen át beszélgettek, boltba menet beszóltak egymáshoz, hívták a másikat. A nagyon szomszédolókat azonban megszólták, mint aki nem dolgozik rendesen. Nekik kocsmába menni nem illett, legfeljebb este kiültek egy kicsit a kapuba, de már a javakprabeliek, nem pedig a fiatalabbak. Ide csak 193