A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)
Szabó László: A felnőttkor szokásai
lel, itallal. Általában tyúkot vágtak, bélest vagy fánkot sütöttek, szemben a gazdák ilyenkor megnyilvánuló nagyobb pazarlásával: birkapörkölt, rétes. A munkába hívást nemhogy nem utasították el, hanem éppenséggel várták. Sőt, megszabott rendje volt a komolyabb gazdasági értékű munkáknak, hiszen ez jelentette létfenntartásukat is. A munkás, akinek gyakorlatilag nem volt földje, de saját házában lakott, napszámos, summás munkából élt, már csak bizonyos munkáknál hívott segítséget, akkor is rendszerint a saját társadalmi rétegéből, s csak szükség esetén (fogatos munkáknál) vett igénybe nálánál nagyobb vagyonú embertől segítséget. A munkásöntudat azonban sokszor nem engedte, hogy a fogatot segítségbe vagy kölcsönbe hívja: megfizette pénzen, ha csak lehetett. Neki — szemben a kisgazdával — ilyenkor meg kellett mutatni, hogy nem kódus, nem szorul másra. Maga formájúakkal szemben azonban magatartása őszinte volt, erőn felül nem reprezentált, csak akkor, ha mások is voltak jelen. E réteg körében házépítésnél, szállításnál, állatvásárlásnál volt jelentősége a segítségnek, különben szűk körre húzódott vissza a társasmunka-alkalom. Megfigyelhető, hogy szokások munkáját éppen ezért alig-alig övezik. Ha aratónak állt el, akkor az uradalomban megkövetelte a neki járó béren kívül a gazda fizette áldomást, részt vett az aratóbálon, de feltétlenül nem „kóduskodott", hogy meglegyen, a nem kellő ételt, italt pedig visszautasította. A gazdákkal, sőt uradalmi intézőkkel szemben határozott tartása volt, egyenrangú félként beszélt velük, „kitartotta magát, s nem a kalapját gyűrögette az úrféle előtt". A cseléd rétegen a Tiszazugban az uradalmak cselédeit kell értenünk. A gazdák cselédjei legény emberek voltak, így a felnőttkor szokásai nem is vonatkoztathatók rájuk. Az uradalmi cselédség általában elkülönült a falu népétől, nem is idevalók voltak zömükben. A munka számukra teher volt, mentes a szórakozásoktól, a szokásoktól. A munka rendjét a mindenkori intéző szabta meg, s az célszerűségre törekedett. Kijárt azonban évente egy cselédbál, egy aratóbál, aratás után áldomás, illetve a szüretkor a birkapaprikás és korlátlan italfogyasztás. Bizonyos téli munkák, főként pedig a nők tevékenysége mégis lehetővé tette, hogy közben szórakozzanak, tréfálkozzanak: zsákfoltozás, kultivátorozás, kötélcsinálás, illetve a béresek istállóbeli ősze jövetelei, munka utáni beszélgetései, kártyázásai. Megfigyelhető, hogy a jövevény, főként felvidéki cselédek magatartása eltért azokétól, akik valamelyik tiszazugi faluból álltak el cselédnek: amíg azok alázatos magatartást tanúsítottak, emezek még az intézőre, úrfira is kezet emeltek, ha a „becsületüket gyalázta meg" valamelyik, s vállalták a csendőri megtorlást, szolgálatuk elveszítését is. 3. A munkán kívül voltak a felnőttkornak szokásai, amelyek — ugyancsak megfelelő társadalmi megoszlásban — más alaptevékenységhez kapcsolódtak. Mint jelentőset, ki kell emelnünk a társadalmi tevékenységhez kötődő szokásokat. Értjük ezen azt, hogy bizonyos gazda és kisgazda, s részben a munkás rétegeknek is illett a faluközösségen belül bizonyos szerepet vállalni. Igazi gazdának az adott tekintélyt, ha ő maga vagy családjának valamelyik közeli őse „bíróviselt" személy volt. Éppen ezért ambiciózusabb családok megtettek ezért mindent, anyagiakat, korteskedést sem sajnálva egy-egy bíró választáson. Ugyancsak illett a presbitérium tagjának vagy az egyháztanácsának tagjaként szerepelnie egy jó 191
