A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Gunda Béla: A magyar ethnobotanika európai távlatai

tő, amint a gyermek Jézust tartja a karján (Svábföld). Ha Szűz Mária megjelenik a tönkölyszemen ez az éhínség előjele. Az ilyen tönkölyszem véd a boszorkányok ellen s kenyerének különös ereje van (Marzell, HBDA II. 1929—30:299; VII. 1935—1936:764; IX. 1938—1941:464). Belgium francia nyelvterületén is feltűnik a rozsszemen Jézus arca (Meyer, FFC. 1921 37. 90 s az ott idézett irodalom). Sok tanulságot nyújtanak a vadnövények. Az Equisetum arvense-t (zsurló) a magyar füvésznövények s a népi orvoslás epe-, máj- és hólyagbántalmak ellen ajánlják (Fäller 1943:23; Szabó—Péntek 1976:63). Erdélyből közölt több mint tíz különböző elnevezés közül megállok a kannamosó, kannasurló, üvegmosó terminológiák mellett (Szabó—Péntek 1976:117. 170). A Székelyföldön a hegyi-iszap-sás neve kanna-sulló (MTSz.), amely az Equisetum fluviatüe lehet. Az Equisetum sp.-ek kannamosó és hasonló elnevezését megértjük, ha tudjuk, hogy a növénnyel cserépedényeket, főleg tejes köcsögöket mostak ki, amiről már Csapó J. írt: „ezen fűvel Dunántúl az edények mosattatni szokták". A tálmosó füvet Melius is említi. A támosó (Ormánság), cinsikó (Pozsony, Vas m.), kantamosó (Gömör), kannasulló (Tatrang) és más hasonló elnevezések mind ide tartoznak. (A részletekre 1. Beke 1935:385; Beke 1939:238; TESz.). Az Equisetum sp. ilyen felhasználásának nagy európai múltja van. Az Equisetum arvense-ről és rokonairól már a XIII. században említi Albertus Magnus, hogy vérzéscsillapító hatása van. Ugyanezt mondja Hyeronymus Bock füvészkönyve (1551) s még azt is tudja, hogy cinedényeket tisztítanak vele s az ilyen munka a cselédlány feladata. NyugatEurópában hasonló a népi gyógyászati alkalmazása, mint nálunk. Valószínű, hogy használatához a múlt század végén hozzájárult Kneipp páter (Erich-Beitl 1936:626). Nyilvánvaló, hogy ő csak a korábbi tapasztalatokat újította fel. A Máriaülte gazzal (lapulevelű keserűfű, Polygonum lapathifolium) Jung K. foglalkozott. A növényen látható barna, piros foltok, csíkok Mária menstruációs vérének nyomai s a foltok akkor kerültek a növényre, amikor arra Mária ráült. Közli Jung K. a legenda variánsait, s azt mondja, hogy a Szőregen feljegyzett „monda a Máriaülte gaz keletkezéséről a Balkán felé mutat". Magyar területen való elterjedésénél Jung K. balkáni bogumil hatásokra gyanakszik (Jung 1986:1986:51). A legenda sokkal elterjedtebb, mint az általa felsorolt közlések (Szőreg, Baranya, Bácska). Tótkomlóson a yérrehulló fecskefűről mondják, hogy a piros foltos (?) növény Mária menekülésének emlékét őrzi: Szűz Mária miután megszülte Krisztust, gyermekével elmenekült. De még vérzett, s ahol letérdelt vagy leült véresen maradt a fű. A mondát Békéscsabán magyarok és szlovákok egyaránt ismerik (Krupa 1974:180; Krupa 1987:253, ahol hivatkozás olvasható a nagybánhegyesi, csanádalberti-i előfordulására). Vajkai A. a bolhafűről (baracklevelű keserűfű, P. persicaria) írja, hogy azért piros a szára, mert egyszer egy vérző asszonynak a vére a szárára csepegett (Cserszegtomaj, Vajkai 1941:248). Egy szabolcsi monda szerint a menstruáló Mária a bolhafűből tépett egy marokkal, megtörölte magát vele s ezért látható a jel a bolhafüvön (Biri, Ratkó 1987:90—91). A P. lapathifolium-ot azért hívják bolhafűnek, mert eredményes bolhaűző s ezért az ágynemű közé is teszik. A hortobágyi pásztorok a bolhák kedvenc menedékhelyére, a gatyakorcba akasztják (Tikos 1951:342). A Má14