A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)
Bartha Elek: Népi vallásosság és paraszti műveltség
ták fel őket. Hogy ezt egy példával is megvilágítsam: egyes szentelmények az egyházi liturgia részét alkotják, de kiszolgáltatásuk pillanatnyi körülményei — amelyek alkalmanként a ceremóniára is hatással vannak — már paraliturgikus jellegűek, s így „népies" színezetet öltenek. Ez a népi jelleg azonban nem külsődlegesen attribútum, hanem a funkció lényegét érinti. Ha a népi vallásiasság körülhatárolásához a teológiai képzettséget vesszük alapul — egyébként, a kultúra más szféráival is párhuzamba állítva ez tűnik a leginkább alkalmazhatónak —, olyan kritériumokat kell keresnünk, amelyek segítségével a teológiai képzettség és képzetlenség határa többé-kevésbé meghúzható. A vallásosság egyik elengedhetetlen feltétele ugyanis, hogy az egyén rendelkezzék a vallásról alkotott ismeretek valamilyen fokával. A szubjektív oldal, az individuum hite szempontjából ugyanakkor az már nem perdöntő, hogy ezek az ismeretek milyen mértékben felelnek meg a teológia tudományosan kialakított képzetrendszerének. Ez valamennyi teológiával rendelkező magasvallás és bármely más, a szerveződés alacsonyabb fokán álló vallási rendszer esetére vonatkozik. Ha az elmúlt két évezred keresztény vallásosságánál maradunk, könnyen áttekinthetők azok a csatornák — természetesen most a teljesség igénye nélkül —, amelyek révén ezek a vallási ismeretek megszerezhetők voltak. Az ismeretek megszerzésének — talán kissé előrevetítve koncepciónkat — két fő útját különböztetjük meg, amelyeket jobb fogalmak híján direkt, illetve indirekt módnak nevezhetnénk. Az előbbihez mindenekelőtt az írott forrásokból vagy szervezett módon (pl. hitoktatás) történő ismeretszerzés sorolható, közvetett útnak bizonyul ugyanakkor az ismeretek templomi igehirdetés és a vallásgyakorlásban való részvétel útján való elsajátítása. Mindkét fjolyamat eredményeként létrejön az ismeretek egy bizonyos szintje, de éppen az elsajátításból fakadóan ezek sok szempontból eltérnek egymástól. A népi vallásosságot az ismeretek döntő többségének a vallásgyakorlat útján való megszerzése jellemzi. Az ismeretszerzés egy sajátos módja a könyvnyomtatás elterjedésével a széles rétegeket, paraszti és városi közösségeket egyaránt jellemző olvasás, ez azonban nem azonos az egyházi tanítások ilyen formában történő elsajátításával. Bár kétségtelen, hogy az egyházi kiadványok jávarésze az évszázadok sprán teológiailag helytálló ismeretanyagot tett közzé, de ezzel egyidőben ettől eltérő vallásos színezetű olvasmányok özöne árasztja el Európát, amelyek inkább laikus felfogást tükröznek. A különbségtételre pedig a hagyományos kultúra talaján álló néprétegek nincsenek felkészülve. \, л A vallási ismeretek megszerzésének említett főbb csatornáin át tehát kialakul az ismeretek egy olyan — igen korlátozott — készlete, amelyek alapján a hitigazságok az individuumok tudatában vallásos képzetekké rendeződnek. Ezek a bonyolult folyamatok, ha nem is lélektani oldalról, de tartalmi szempontból néprajzi módszerekkel többé-kevésbé nyomon követhetők. Említettem már, hogy a vallásosság elengedhetetlen feltételét jelentő minimális ismereteken túl a személyes hit szempontjából másodlagos, hogy a tudásanyag teológiailag mennyire helytálló. A hagyományos kultúra hordozói a vallásukról szerzett ismereteiket is e hagyományos 121
