A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Bartha Elek: Népi vallásosság és paraszti műveltség

1. A népi vallásosság a vallásos élet egy formája. 2. Ez a vallási forma a teológiailag képzetlen társadalmi rétegek , sajátja. 3. A népi vallásosság eltér a városias jellegű, ún. „urbánus" vallásosságtól. 4. A felülről és tudatosan szervezett hitélettel szemben alapvetően spontán szerveződésű. 5. Bővelkedik mágikus, a teológiai igazságoktól eltérő, azoknak sokszor ellentmondó képzetekiben. 6. Bizonyps elemeket megőrzött vagy felelevenített jdőben korábbi vallásgyakorlási formákból. 7. Lokális színezetű, vagy legalábbis tartalmaz ilyen. elemeket. Ezekből az általánosabb megállapításokból és a hazai kutatásokból, ha nem is minden részletre kiterjedően, de főbb vonásaiban előttünk áll a vallási élet egy sajátos formája, amelyet a népi vallásosságként jellemzett jelenséggel azonosíthatunk. Ez a kép módot ad némi történeti visszatekintésre is, de a magyar népi vallásosságot „működés közben" átfogóan jórészt a XX, századi formájában tudjuk hitelesen bemutatni. Maga a népi vallásosság mint történeti kategória igen változatos képet mutat. Az ezzel kapcsolatos nézetek két szélső pont között helyezkednek el; az egyik vélemény szerint nincs értelme népi vallásosságról, mint vallásos élet egy típusáról beszélnünk, hiszen ez nem más, mint maga a vallásgyakorlat. A másik végletet az a felfogás képviseli, amely szerint a népi vallásosság történetileg a vallásos élet egy korábbi időszakában annak egészét jelentette, s jelenti ma is a műveltségileg kevéssé differenciált társadalmak törzsi vallásainak körében. Annak ellenére, hogy e két felfogást mint szélsőséges eseteket említettem, igen közel állnak egymáshoz. A kutatók többsége közbeeső álláspontot képvisel, s a felfogásbeli különbségek nem annyira az alapkérdésekben, mint inkább a társadalmi, művelődéstörténeti folyamatok megítélésében, illetőleg a vallásgyakorlás elméleti-technikai oldalának megközelítésében mutatkoznak. A népi vallásosság, valahányszor csak említést nyer, mint a történelmi magas vallások vallásgyakorlási módját jellemző oppozíció egyik tagja jelenik meg, szembeállítva a vallási élet „városias", „urbánus" típusával. Ez a fajta kettősség nem kizárólag a vallás sajátja, az osztálytársadalmak műveltségének egészét jellemzi bizonyos történeti korszakokban. Maga a néprajztudomány is ennek a kettősségnek a következményeként kelt életre, legalábbis ami az európai paraszti társadalmak tanulmányozását illeti. A népi vallásosság — városi vallásosság szembeállítása azonban nem csupán ennek a nagy művelődéstörténeti kettéosztottságnak az egyik formája. Mi több, a fogalom egynémely értelmezése lehetővé, sőt szükségessé • teszi, hogy ide soroljuk a városi lakosság hitelének tekintélyes részét is, egyetlen kritériumként a teológiai képzettséget véve alapul. Ennek megfelelően, ami a hittudomány rendszerébe nem illik bele, az szükségképpen a népi vallásosság, az ún. „kis hagyomány" körébe sorolandó. Szigorúan véve ezt a felfogást a népi vallásossághpz kellene kapcsolnunk alkalmanként még bizonyos egyházi szertartásokat is, amennyiben specifikus vonásokkal a pillanatnyi helyi igények ruház-