A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Hankóczi Gyula: „Ördögségöt tudok...” – Az alföldi dudások (hiedelem) történeteihez

„Ördögségöt tudok..." — Az alföldi dudások (hiedelem)történeteihez — HANKÓCZI GYULA: „Szidják a dudást — verik, öklözik őt — Verik bizony a nagy üres levegőt" (Arany János: Az ünneprontók) I. A duda speciális szerkezetű fúvós hangszer, mely a hangot adó sípszárak és a fúvó közé szerelt bőrtömlőjével egyedülálló a magyar népi hangszerek világában. E szerkezeti különlegességének köszönhetően folyamatos, megszakítás nélküli hangot produkál, olyat, amelyet a régi népi és a mai elektromos hangszerek közül is csak kevesen. Főként légzsákjának és zenei képességeinek — de ugyanúgy évszázados történetének is — tulajdoníthatóan, a népi életben számos történet, hiedelem kapcsolódik, illetve kapcsolódhat hozzá. Ez utóbbiak tömege szintén páratlanná teszi a hangszert, különösen akkor, ha tekintetbe vesszük, hogy más hangszerek esetében alig, vagy egyáltalán nem találunk hasonlókat. A dudához fűződő hiedelmeket eddig többnyire futólag, szinte kuriózumként és főleg a magyar nyelvterület északi vidékeiről említették.

1 Írásunkban kizárólag alföldi dudatörténeteket közlünk, lehetőleg megkülönböztetve bizonyos csoportokat és megmutatva némely elemük eredetét. II. Ha azt vesszük, hogy az Alföld egyes pontjain az utolsó dudások az 1950-es évek második felében muzsikáltak utoljára nyilvános alkalmakon, akkor is évtizedek teltek el azóta napjainkig, az 1980-as évek végéig. A dudások száma azonban már századunk első évtizedeiben is igen erősen megritkult, művészetük hanyatlóban volt. így egyáltalában nem csoda, ha az utóbbi szűkebb-bővebb fél évszázadban még a hozzájuk fűződő leghétköznapibb események is — ha megmaradtak egyáltalán — úgyszólván folklorizálódtak az emlékezetben: hova jártak zenélni, ott hogyan viselkedtek stb. Ezeken a hétköznapi, rendszerint egy-egy településen elterjedt igaz történeteken túl, vannak olyan, már kerekebbre formálódott, egy-egy adott körzetben megtalálható anekdotikus történetek is, melyek részint a reális megfigyelést, részint a humoros túlzást egyesítik. Az Alföld északi peremén, Mezőkövesden és szomszédságában mesélték, hogy „az egyik kqvesdi dudás Bogácson volt egy lakodalomban, télen ... Boros állapotban elindult Bogácsról, . .. elindult gyalog, egyedül, hazafelé. Ütközben észrevette, hogy ... egy farkas követi őt. Meg1 örvendetes kivételek: Szűcs S. 1946. 127—130., Szűcs S. 1957. 141—149.; Manga J. 1968. 171. 111