A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Hankóczi Gyula: „Ördögségöt tudok...” – Az alföldi dudások (hiedelem) történeteihez

ijedt. .., ahogy távolról megkezdte kísérni. ... Hó is belepte, nehéz volt tájékozódni. Egyszercsak ... valami mélyedésbe esett ... felkapaszkodott, ... a farkaskoma még közelebb került ... Talán az utolsó darab elemózsiát is kidobálta a tarisznyájából s még egyet gondolt. .. eljátsza az utolsó nótáját. Megfújta a dudáját, ... a duda hangjától a farkas úgy megijedt, hogy ... elszaladt .. ."

2 Más, többé-kevésbé igaz és kisebb-nagyobb mértékben humoros történetek Tápérői és az Alföld más vidékeiről úgy mondják, hogy akadtak bőrdudások, akik betörőkkel társultak. A dudás felhevítette a disznótor hangulatát s adott jelére — „Áss Tamás, kaparj Balázs, Lőrinc a vendég" — a közelben ólálkodó társai beástak a fal alatt s „kilopták az ágy alól a sózott disznót."

3 Az eddigiek csoportján kívül, olyan történetekkel is találkozhatunk, melyek a dudások különös, olykor a bolondság határát súroló viselkedéséről szólnak. Ezek részint a dudásoknak azzal a törekvésével magyarázhatóak, hogy magukra felhívják a figyelmet, részint valószínűleg azzal is, hogy a személyük körül keringő. mende-mondáknak így-úgy tápot adjanak. Néhány példa. A szegedi tanyavilágban, közelebbről Mórahdlmon élő Savanya István bőrdudás 1896-ban, a millenium szegedi ünnepségeinek során azzal terelte magára a közfigyelmet, hogy a város Széchenyi terén, egy rendellenesen magasra nőtt ember nyakába ült és muzsikált. A Kiskunság szélén, a Tiszaújfalu és Bokros környéki Pozsár Mihály dudásnak az 1920-as években kedvelt és gyakran előadott „mutatványa" volt hangszere sivalkodtatása. „Az öreg Pozsár, ahogy Szentlőrincről hazaérkezett ide a faluba, a népek akkor már gyüttek-mentek, jártak-keltek. Az öreg leugrott a kpcsirul, földhözvágta a dudáját, aszondja: Jó, hogy éppen mostan gyüttél! Akkprára megnyomkodtatta, megsivalkodtatta a bőrdudát. Visszanéztek a népek, ugyan kit jajgattat, kit sivalkodtattat? De bizony senkit se, csak a bőrdudát nyomkodta." Akarva, nem akarva, tudva, nem tudva az évszázados dudahiedelmeket vonatkoztatta magára Borsi Lajos tiszántúli, Mindszent és Mártély között élt bőrdudás is, amikor leánykérőben alkalmanként ilyen rigmussal kezdte mondókáját: „ördögségöt tudok: Hármat közületek Mindjárt elragadok .. ."* 2 Hankóczi Gy. 1983. február — mezőkövesdi gyűjtés (kézirat). Az itt megjelölt és ezután következő kéziratos gyűjtéseinket a bibliográfiában nem tüntetjük föl. Hankóczi Gy. 1981. október — tardi gyűjtés. Lehet, hogy a történet vándormotívum. Vö.: Sándor I. é. n. 724. 3 Hankóczi Gy. 1982. július — tápéi gyűjtés. Tréfás történeteket közöl Szűcs S. 1957. 146—151. is. 4 Vö.: Hankóczi Gy. 1977. július, november — tiszaújfalui gyűjtés. A számtalan hiedelemtörténetért, munkámhoz nyújtott segítségéért hálás köszönetet mondok a Tiszaújfalun élő özv. Bárdos Jánosnénak, Mari néninek. A versrészlet: Fellertár B. 1988. 8. 112