A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Voigt Vilmos: A magyar verses epika. A hősepika kutatástörténete

igen archaikusnak tűnő formula (pl. „előmentében gyalogösvényt vágott az ellenség között — visszatértében szekérutat nyitott") szó szerint megtalálható az orosz bilinákban. Mindez azt is jelenti, hogy epikus verseink formájának kialakulásakor is figyelembe kell venni a szláv adatokat is. Ami verses epikánk későbbi szakaszainak elképzelhető formáját ililleti, ezt bizonyos valószínűséggel jól jellemezhetjük. Verstani irodalmunk végülis egyetért abban, hogy valamilyen több ütemű forma alakult ki, amelyben nem a szótagszámok pontos szabályozása, hanem az egy nyomatékos és több nyomatektalan szótag kapcsolódott egy ütemmé. (Ezt az európai metrikától megkülönböztetendő tag néven szokás emlegetni.) Az a leginkább valószínű, hogy egy sorban négy ütem, összesen körülbelül 11-12-14 szótag lett a szabályos forma. Ez a forma a XVI. század elején már jól ismert volt, amint ezt a Szent László királyról szóló magyar ének vagy Apáti Ferenc Cantilenaja jelzi. Ugyanakkor a rímelés valószínűleg idegen minták hatására bontakozik ki, rövidebb sorokban olykor stórfákba fűzött módon is. Hogy pontosan honnan is származik mindez, nehéz lenne megmondani: a leginkább valószínű az egyházi költészetben ismert la cin formák átvétele, utánzása, de cseh (huszita), sőt német metrikai hatással is számolnunk kell. Nehezíti a pontos datálást, hogy a ránk maradt alkotások, amelyek mind más és más metrikai hatásra vallanak, zömmel egyazon időből, az 1500-as évek első harmadából maradtak ránk. Ekkor jelenik meg a rigmusszerű rímes ismétlés (soproni virágének), a később tévedésből „ősi"-nek nevezett 8 soros vers (A Winkler kódex töredéke, Csáti Demeter pannóniai éneke), az utóbb említett példákban a négysoros strófák gyakorlata. Az epikus alkotásokat illetően kevés adatunk van arra, mely yerselési formák voltak speciálisan ilyen jellegűek. A strófákra tagolatlan, párosrímű, kötetlen szótagszámú vers a névtelen szerzőtől származó Katalin-legendában (1531) és a Szabács viadalában a leginkább jellemző. Az új sorokat „és, hogy de, ím, mert..." formulával kezdő gyakorlat később is általános népies epikánkban. Erre jellemző példa: De jelentsük Ali bég jövését, És onnaton ment való /mené/sét (Szabács viadala) Azok a források, amelyek beszámolnak a magyar epikus énekek előadásmódjáról, igen szűkszavúak, szöveget alig adnak. Zrínyi Miklós 1656-os Mátyás király életéről való elmélkedésének tractátusának híres betétsorai az 1463-as jajcai győzelemről (az ún. Jajcai énektöredék) ezt a formát idézik, kérdés azonban, a két évszázadnyi időközből mikorról is származtatható ez: • Mikor magyar király zászlóját látá, Jó lovának száját futni bocsátá. Mindenesetre a kortól kezdve jól megfigyelhető a négysoros 12-14 szótagos formák fokozott előtérbe kerülése az epikus versekben. Az izo103