A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Voigt Vilmos: A magyar verses epika. A hősepika kutatástörténete

metrikus szerkezet, a végrímek, és az AAAA rímkészlet, azután Gyöngyösi alkotásaiban válik művészivé (egyszersmind semmitmondóan mesterkéltté). Zrínyi eposzának metrikai szabálytalanságait eddig sokféleképpen magyarázták. Akármelyik megoldás is a helyes, ezt már nem tartjuk népköltészeti jelentésnek. Hozzátartozik a fejlődéstörténethez viszont az, hogy az így kialakult epikus irodalmi formákat követi a magyar históriás ének, majd a ballada, még később a ponyvaköltészet és a 19. századi népiesség, legkiválóbb példáiban még Petőfi János vitéze, Arany Toldija, de Sárosi Arany Trombitája is^ A stilisztikai poétikai szempontokat az eddigi kutatás igazán háttérben hagyta. Az epikus formuláknak, állandó jelzőknek, nagy hasonlatoknak, körülírásoknak önálló előfordulását eddig nem fedezték fel. Mindebből csak előzményekkel rendelkezünk („kegyelmes szent László ki~ rály", „felülmondott Pál Kenézy", „néhai való jó Mátyás király"), és feltűnő Csáti népetimológiás honfoglalási krónikája („Kelen földjén elkelének, Csekén csekének" stb.) is. Talán a nyakatekert, kissé kacifántos megfogalmazás, amely később is jellemző balladáinkra, már ekkor is felbukkant: „Affelett sokszor harcolást tőnek", „kit meg nem mondhat emberi állat, mely nagy harcolás volt Szabács alatt", „Urunk Jézus megfelele, és nagy víg szóval így beszéle". Mindazáltal az eddigi kutatások jobbára csak ötleteket és analógiákat adtak. Különösen a tág, összehasonlító verstani és poétikai kutatásokra volna szükség. Egy ilyen, finomabb módszerű eljövendő kutatás feladata lenne a sejtések egy részét verifikálni: összehasonlító balkanisztikai, szlavisztikai, finnugrisztikai, altajisztikai bizonyító anyagon végigpróbálni. A magyar hősepika jellegzetességei Amint ez a fentiekből kitűnhetett, a már több mint évszázados magyar hősepika-kutatás sem hozott mindenki által elfogadott, egyértelmű eredményeket. Biztosabban egyenlőre csak azt látjuk, mire nem következtethetünk eddigi tudásunk alapján. (Ez az összegzés egy terjedelmesebb kézirat alapján készült, amely részletesebb dokumentációt ad.) A legrégibb (honfoglalás előtti) rétegeket illetően nagy a homály. Eddig voltaképpen semmilyen biztos állítást nem sikerült kicsiholni, elsősorban amiatt, mivel filológusaink még mindig nem tekintették át teljességgel a számításba vehető párhuzamokat. Mind a finnugor, mind az altáji epika termékei időben későbbinek tűnnek, arról az oldalról is paleontológiái módszerrel kellene előásni a mi legrégibbnek feltehető epikánkhoz a valódi párhuzamokat. Honfoglalás utáni epikánk közvetlen verses nyomai nem maradtak ránk. Feltűnően gazdag viszont a prózai epika: krónikák, geszták. Ezek politikai célok érdekében álló, többé-kevésbé történelem-hamisító iratok. A műfajok nyugatiak, egyes motívumok nevezhetők csupán helyi leleménynek. Az egyes szövegek némelyike udvari eredetű, mások egyházi zamatúak. Az előbbiek politikusabbak, az utóbbiak kézen-közön a bencés 104