A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 21-23. - 1978-1980 (Nyíregyháza, 1988)

Páll István: Az Észak-Nyírség népi építészete kutatásának eredményei

zik a kamra, istálló, esetleg a csűr. ez sokszor keresztben zárja le az udvart, hogy a mögötte húzódó kertbe a jószág ne tudjon bejutni."

14 A szalagtelkes (sorházas) település a házak út mellé településével jött létre. Ezeket soros vagy utcás falvaknak nevezik. Leggyakoribbak a hegyvidéken és a folyók völgyében. Alapformájuk: két sor ház az út mellett. Egyik formájuk a keresztutcás falu, amely az útkereszteződésnél épült. A térszíni formák meghatározó szerepe miatt több altípusa ismert. Területünkön leggyakoribb az ún. piacutcás vagy orsós központú falu. Ennél az altípusnál az utca a falu közepén kiszélesedik, s az így kialakult tér alkalmassá válik piac tartására vagy templomépítésre.

15 A II. József által elrendelt első katonai felmérés térképlapjai szerint az Észak-Nyírség településeinek majdnem fele tartozott ebbe a kategóriába.

16 A térképen nem vehető ki világosan, hogy Kisvarsány és Eperjeske ide tartozik-e, és ez a Süli-Zakar István által e típusú falvak között említett Anarcsról sem tűnik ki. Tekintsük át, melyek voltak azok a fő közlekedési utak, amelyek meghatározták e falvak településrendjét. Az Észak-Nyírség központjának tekinthető és legnagyobb lakossággal rendelkező település Kisvárda volt. Központi szerepe miatt az utak nagy része érintette e helységet, és egyben elősegítette fejlődését is. A középkor folyamán „a Tiszán fennálló, s az egyetlen salamoni kivételével, a Várdai uradalomhoz tartozó révek is mind Kisvárda központi helyzetét erősítették."

17 A középkori utak megközelítően ugyanazok voltak, mint a maiak. A középkori úthálózat tengelye az észak—déli irányú „nagy út" (Debreceni út) volt, amely a záhonyi—salamoni révtől Bezdéden, Komoron, Fényeslitkén, Kisvárdán keresztül Ajak irányában Kalló—Debrecenen át vezetett az ország belsejébe. Erről már egy 14. század közepén keletkezett határjárási feljegyzés is említést tesz. Egy kelet—nyugati irányban haladó másik fontos útvonal szintén Kisvárdánál szelte át az észak—déli irányút. Ez kelet felől két fő ágban érte el a megyét: az egyik a Bocs és Aranyos közti tiszai átkelőtől jött és a munkácsi meg a beregszászi utakat egyesítette; a másik Szatmár felől jött. Kisvárdánál e két ág egyesült, majd nyugat felé Dögén keresztül 14. Balassa—Ortutay i. m. 127. 15. Süli-Zakar I. i. m. 98—99. 16. Ilyenek: Mándok, Tiszaszentmárton, Tornyospálca, Nagyvarsány, Gyüre, Nyírlövő, lik, Gemzse, Tuzsér, Tiszabezdéd, Komoró, Pap. 17. Virágh Ferenc: Utak és révek a középkori Felsőszabolcsban. — Adatok Kisvárda történetéhez. Nyh. 1981. 78. (Jósa András Múzeum Kiadványai 20.) 48