A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 21-23. - 1978-1980 (Nyíregyháza, 1988)

Gunda Béla: Egy kárpátaljai magyar falu ethnobotanikája

Rumex acetosa (vadsóska). A zöld levelét összegyűjtik, s nyersen eszik vagy szószt készítenek belőlet. Főleg a gyermek víjja (szereti). Sambucus ebulus (födi bodza). A terméséből fekete festéket készítenek s csizmát festenek vele. A falusiak leszedték, s a mesterek megvették a bogyókat. Sonchus oleraceus (tejes dodva). Zölden a disznónak szedik. Szereti a kacsa is, „nagy nyakakat eszik belőle." Sorbus torminalis (beregnye, bereknye). Érett termését nyersen fogyasztják. A berkenye azonban jobban ,,csak az oroszságnál van." Stellaria media (tyúkhúr). Zölden a disznónak szedik. Triticum aestivum (búza). A gyűjtögetés kezdetleges módja maradt fenn a búza learatása után. A szegények a tallóra mentek és összeszedték az elhullott kalászokat. 1940-ben már nem engedte meg a kerülő a kalászgyűjtést, mert félt, hogy a gazdák a következő évre nem fogadják meg. „Most elkurgatják (elkergetik) a szegény púját." „Eriggyetek tallózni, tallózzatok a csirkének" — mondja az anya a gyermekeinek. „Nem megyek, mert elveszik (ti. a kerülő) a sipkát!" — válaszol a gyerek. Az ingét, más ruhadarabját is elveszi a kerülő. A húszas években е

ёУ~

е

ёУ szegény asszony aratás után nyolc-tíz vékát is tallózott. Ha megtallóztak, a mosósulyok élével kiverték a szemet a kalászokból. Utána kiszelelték, kitisztították és őrölni vitték. A még be nem hordott keresztek között is tallóztak. A csintalan gyerekek a keresztekből is kihúzgálták a kalászokat. Tengerit a gróf földjén tallóztak, mert törés után a kórén még sok cső maradt. Tallóztak napraforgót is. A fejeket a mezőn lepedőre tették s bottal kipotyolták a szemeket. — A még zöld búzát megfőzték és a levébe tették a húsvéti tojást, hogy zöld színt kapjon. Hasonlóan festik a tojást a beregi Tiszaháton (Szabó 1963:531). Urtica urens, U. dioica (csonár). Zöld leveléből főzeléket készítenek. Tavasszal szedik a csalánt disznónak, libának, kacsának is. A szomszédos Fornoson, Beregújfaluban a magas növésű elszáradt csalánt kihúzgálták az asszonyok, fadoronggal kisszéken, a küszöbön a pozdorját kiverték belőle, vízbe áztatták, majd megszárítva durva zsinegnek kézzel megsodorták. A csalán sokféle hasznáról' már 1796-ban részletesen ír az Ungarischer Land-und Hauswirtschaftskalender, majd 1830-ban a Mezei Gazdák barátja c. folyóiratunk (254—256. 1.). A szerző elmondja, hogy atyáink korábban hártyájából készítették a csalánpatyolatot. A növény vadon is terem. Érdemees azonban termesztésével foglalkozni. Egy hold csalán tíz szekér takarmányt ád. A tehenek jól tejelnek tőle. A tejük zsí36