A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 18-20. - 1975-1977 (Nyíregyháza, 1983)

Janó Ákos: A fonó Szatmárban I.

Akadtak lányok, akik nem tudtak jól fonni, vagy nem szerettek. A fonóba annyi idő alatt, míg más egy orsóval font, tyúktojásnyira haladtak. Az ilyen lányt a legények is kinevették. Nem tartották életrevalónak, otthon sem nyitogattak rá ajtót, kalákába sem hívták. A rest fonóra mondták Fülesden: — Jó fonó vagy Áncka, az idei meg a tavalyi egy pászma! — Na, csak ennyit fontál? — Hárompaládi lány félóra alatt megfonta volna! — emlegették tréfásan Botpaládon, Kis- és Nagypalád lányaira értve a szólást. Ha a lány előre tudta, hogy nem sokat fog fonni, olvasni, mesélni vagy játszani fog a fonóban, teli orsót vitt, és a fonó után azzal számolt el a szülőknek. A jó fonást viszont a lányok díszének tartották, amit a legények is értékeltek. A szorgos, serény munka becsületére vált a lánynak, s a fonással a társadalom elismerését is biztosította magának. Azok a lányok, akiknek állandó, kifogott szeretőjük volt, a legénnyel érkeztek a céhbe. A legény este elment a lányért, együtt indultak, vitte a guzsalyát, s ott is maradt a lánnyal a fonó végéig. Ezek a lányok és legények a fonóban is félrehúzódtak, főként egymással foglalkoztak, s a közös játékokban is együttesen, az idősebbekhez illő komolysággal vettek részt. A kialakult párok és fiatalabb generáció természetes különélése abban is megmutatkozott, hogy azok a lányok, akiknek „komoly" udvarlójuk volt, az idősebb lányok fonójához vagy vegyes fonókhoz csatlakoztak, összejöveteleik csendesebben, mértéktartóbban zajlottak. A fiatal lányok fonója a legények megérkezése előtt sem volt csendes. Ahogy a munka megindult, mindjárt hangos beszélgetésbe, nótázásba kezdtek. Megbeszélték az előző este történteket, az elmúlt fonók eseményeit. Legfőbb téma a legények viselkedése, a lányokkal szemben tanúsított magatartásuk volt. Találgatták, melyik legény várható a fonóba, ki hova vezet szíve vonzalma. A fonónak ez a szakasza a legények várása jegyében telt el. Ahogy múlt az idő, egyre türelmetlenebbül, egyre nagyobb várakozással lestek az ablakon, nem mutatkoznak-e még a legények. Figyelték a kívülről jövő hangokat, kutyaugatást, kapucsikordulást, csizmakoppanást, a látogatók érkezésének legapróbb neszét is felfogták. Ha túl soká késtek, egy-egy lány kiszaladt, mintha dolgát végezné. A tornácon seprőt fogott, leseperte a küszöböt, mintha ez volna a legfőbb dolga. Odabent találgatták, miért nem jönnek, miért késnek. Ha kint legényeket sejtettek, rákezdtek a nótát, hogy azzal is becsalogassák őket: Gyere be rózsám, gyere be, Csak én magam járom idebe, Három cigány legény hegedül, Csak én magam járom egyedül. A legények a kocsmában vagy valamelyik háznál gyülekeztek, vagy az utcán, gyakran füttyszóra verődtek bandába. Nem abban a ruhában mentek, amiben nappal dolgoztak, de nem is öltöztek nagyon neki a fonónak. Kisujjas, téli nadrág, csizma és fekete, böngyörszőrű, báránybőr sapka vagy kalap volt a szokásos viselet. Maguk elé kék surcot kötöttek. Nappal fehér vászonkötőt hordtak, a kéket mindig tisztán tartották, csak ha valahova mentek, akkor kötötték maguk elé. A nadrág ugyanaz volt, amit nappal viseltek, de a csizmát szépen kibokszolták. Ha valamelyik háznál találkoztak, előbb egy kicsit beszélgettek, kártyáztak, míg valaki el nem ta176