A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 18-20. - 1975-1977 (Nyíregyháza, 1983)
Janó Ákos: A fonó Szatmárban I.
volt. A fonóban legkevesebbet ő tudott fonni. Vigyázott arra, hogy mindenkinek jó helye legyen, ha valaki vizet kért, ő hozott, s a vendégek kikísérése is leginkább az ó feladata volt 14 . A háziasszony felvigyázó, rendtartó szerepét a fiatalok elismerték, jelenlétét azonban sokan nem szerették. Különösen a legények szívesebben voltak olyan fonókban, ahol nem volt ott a háziasszony. Ilyen helyen szabadabban szórakozhattak, a lányokkal való viszonyuk is kötetlenebb, gátlástalanabb lehetett. A háziasszony a fonóban magatartásával is igyekezett tekintélyét őrizni. A fiatalok játékaiban nem vett részt, azokban legfeljebb csak kezdeményező, irányító lehetett. Kacérabb, fiatalabb asszonyokkal előfordult, hogy maguk is bekapcsolódtak a játékba, de ezt a lányok sem szerették. Az asszony férje sem nézte jó szemmel, lánya is gyakran szégyenkezett anyja viselkedése miatt. A fonó sokszor rejtelmes világához, bensőséges hangulatához hozzátartozott a világítás is. Az újabb, villanyvilágítás mellett a fonóknak már nem alakulhatott ki az a sejtelmes, misztikus légköre, ami a régi fonók sajátos hangulatát biztosította. Kutatásaink idején a falvak több részében még petróleumlámpa világánál fontak, s már akkor is bizonyos nosztalgiával emlegették a régi fonók sok mindent takaró, de sokat sejtető félhomályát. Nagyecseden még emlékeztek rá, hogy a fonókban hajdan a kemencébe dugott nádkévével világítottak, később pedig bádog- vagy üvegmécsesekben a Nyírségből hozott olaj gyenge lángja pislogott. Általános világítási eszköz volt a gyertya is, amiről a fonók vagy a legények sokszor közösen gondoskodtak. A lányok a guzsalyt a munkához előkészítve vagy üresen vitték a fonóba. Az előkészítés abból állt, hogy a lány bal kezébe fogott egy csomó szöszt, jobb kezével pedig apró csomókat tépett ki belőle, a csomókat úgy rakta egymásra, hogy azok szálai egy irányban legyenek, majd az egészet felkötötte a guzsalyra — vagyis a szöszt megágyta. Ezután kezdődhetett a fonás. A munka első szakaszában mindenki nagyon serénykedett. A legények megérkezéséig minél többet igyekeztek fonni, hogy annál több idő legyen majd a játékra, szórakozásra. Azután sem hagyták abba még jóidéig a munkát, hadd lássák a legények, ki milyen jó fonó, kinek hogy pereg az orsója, ki tud jobban, nagyobbat nyújtani, szebben pircenteni. A legények megnézték a fonal minőségét is, de minél nagyobb mennyiségre is törekedtek a lányok. A szülők otthon a nagylányok munkáját is ellenőrizték, igyekeztek meggyőződni róla, hogy nem töltötte-e a lány haszontalanul az idejét. Legalább egy orsó fonalat kellett fonni egy este, s ha ez nem volt meg, az anyja megkérdezte a lánytól: — Mit csináltál, mért nem fontál? — Ha csak ennyit fonsz, nem mégy a fonóba! — Ó, anyám, olyan jól táncoltunk! — mondta a lány, ha kevés volt a fonal az orsón. Egy orsóra 30—40 где fonál fért. Az ige a fonál mennyiségének a legkisebb egysége, ami 4—5 méter hosszúságú lehet. Fejeszöszből 40—50, aprószöszből 25—30 igét tudtak megfonni egy este talpas vagy székes guzsalyon. Ez 160—250, illetve 100—150 méter fonal, amit egy göngyöl- vagy fél fejeszöszből fonhattak. Ennyi szöszt vittek egy estére a fonóba, amit kétszer kötöttek fel a guzsalyra. 175
