A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 18-20. - 1975-1977 (Nyíregyháza, 1983)
Janó Ákos: A fonó Szatmárban I.
merősök igyekeztek egymás mellé kerülni. Csaholcon a karosládán a tükör alatti hely a legidősebb, legtekintélyesebb lányt illette, Kérsemj énben pedig azokat, akiknek állandó udvarlójuk volt. A karosládán két lány is megfért, mellettük két legény, s a fonó lány még nyújtani is tudott. A lányok már az elhelyezkedéskor gondoltak a legényekre. Maguk között helyet hagytak vagy ha sokan voltak, helyet szorítottak számukra. A legények is lehetőleg a lányok közé húzódtak. Ha szék nem volt, kisszéket hoztak, s azt a kiválasztott lány mellett vagy előtte helyezték el. Ha a lánynak nem udvarolt a legény, akkor is mellé ülhetett. Akinek aztán így sem jutott hely vagy nem akadt lány, a kiságyra húzódott, vagy más fonóban próbálkozott. Az asszonyok között a hangadó, jóbeszédű asszonyé volt a legfőbb hely. A háziasszony mindig hátul, az ajtó mellett foglalt helyet. Kérsemjénben a háziasszonnyal együtt a házilány is az ajtó mellé ült, vagy ahol éppen hely jutott számára. Az iskolába járó és még gyermeknek számító lányoknak nem illett a nagyobbak közé ülni, ők lejjebb, a szoba hátsó részén vagy az asszonyok között helyezkedtek el, ha pedig még nem is fontak, a többi gyerekkel a kemence mellett vagy a kiságyon húzódtak meg 13 . Ha a lányok fonójában a háziasszony is ott volt, a házilánynak segített a vendégek fogadásában, elhelyezésében. Sokszor nem is font, hanem főzött, vagy más munkával foglalkozott. Feladata volt, hogy vigyázzon a rendre, s tudta, hogy felelősséggel tartozik a lányokért, a fonó jó híréért. A lányokat szívesen engedték a szülők a fonóba, ha a háziasszony felügyelt rájuk. Ha az anya nem szerette a fonótársaságot, vagy úgy látta, hogy a háziasszony nem vigyáz a lányokra, nem engedte a lányát. A lány emiatt néha más fonót keresett. Ha a fonóból való elmaradás oka kiderült, szégyen volt a háziasszonyra, „szóhajtás", harag keletkezett belőle. A háziasszonynak elsődleges szerepe, tekintélye volt a fonóban. Nemcsak a lányok, hanem a legények is hallgattak rá. Szükség esetén megszólította őket: — Üljél szépen, ne rendetlenkedj! — Ha nem ülsz szépen, eredj haza! Súlyosabb esetben: — Köszönöm, hogy megtisztelted a házamat, holnap este ne találkozzunk! Megszólította a lányokat is: — Nézzed gyermekem, ne viselkedjél úgy azzal a legénnyel, magad látod kárát! Mintha anyjuk lett volna, úgy ügyelt a lányokra. Ritkán fordult elő, hogy a lányok közül valakit el kellett küldeni a fonóból. A rossz erkölcsű, vagy megbélyegzett lány magától elmaradt. Nem szívesen jártak vele a többiek, s így vagy úgy, tudtára is adták. A rosszhírű vagy megesett lányok aztán csak férjhezmenetelük után mehettek fonóba, idővel a falu elfelejtette múltjukat. Kisebb kilengésekért, a legényekkel való kacérkodásért nem haragudtak, hiszen ez a fonó erkölcsi szemléletétől nem volt idegen. Míg baj nem lett belőle, a magaviselete, a fonón kívül, minden lánynak a maga dolga volt, s ha egymás között meg is tárgyalták, ok nem volt a társaságból való kirekesztésre. — Legényes! —, s ezzel el volt intézve. A fonó zárt közösség, aminek titkai, rejtelmei voltak. A fonóban történteket nem volt szabad kibeszélni. Ezt a fonó hagyományai is tiltották. Pátyodon mindenki vitt magának a fonóházba gyalogszéket, s aki az ott történteket elfecsegte, annak „kitették a székét", ami a fonóból kizárását jelentette. Felelősségét a háziasszony a házilánnyal osztotta meg. Az б dolga azonban nem annyira a rendtartás, mint inkább a vendégek kiszolgálása 174
