A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 18-20. - 1975-1977 (Nyíregyháza, 1983)
Janó Ákos: A fonó Szatmárban I.
ten végzett fonás esetére is tartották, hogy a kismalac megkeringősödik, körbe-körbe szaladgál, nem tud enni és elpusztul. Panyolán emellett úgy tudták, hogy aki ilyenkor fon, annak meggörbül az ujja. Ezeken a napokon nem is fontak, csak kézimunkáztak. Hasonló hiedelem volt Túristvándiban is 12 . Tyúkodon azt tartották, hogy aki csonkahéten fon, annak eldöglik a tyúkja, Nagyecseden, hogy a jövő esztendőben lefogja kenderét a folyófű, s az nem tud megnőni. Nagyarban már csak a lányok nem fontak a két ünnep között. A fonási tilalmak enyhébb formája volt az a szokás, hogy egyes falvakban a két ünnep között fonalat nem, csak cérnát fontak. A legfinomabb szöszt vékonyra eresztették, majd két szálat összeriszáltak, s ezzel varrták az alsóneműket, vászonnadrágot, foltozták a zsákokat. Sonkádon úgy tudták, hogy a gatyát, amit a két ünnep között font cérnával varrtak, nem rontja meg az ördög. Csegöldön emlegették, hogy amelyik legénynek ilyen cérnával varrtak gatyát, azt a legényt nem tudták megrontani. Csak cérnát fontak az asszonyok Nagyarban, s az asszonyok és lányok Túrricsén és Csaholcon is. A fonást, a fonóba járást karácsonykor, újévkor és néha más egyházi ünnepeken is szüneteltették. Hermánszegen az volt a hiedelem, hogy karácsonykor nem szabad fonni, mert kolbász terem a szöszben. Rozsályban a katolikusok a reformátusok ünnepét is tartották, a reformátusok pedig a katolikusokét. Ezeken az ünnepeken nem fontak. Hermánszegen annak az asszonynak, akinek „kicsije" halt meg, aprószentekkor nem volt szabad fonni. Általában azonban ezeket az ünnepeket, valamint Dömötört, András napját, Luca napját, Borbálát, hamvazószerdát nemigen tartották. A fonók lámpagyújtás után, a kora esti órákban, általában 6 óra tájban kezdődtek. Egyes falvakban, mint Kölesén, Rozsályban, Hermánszegen, Tyúkodon és Nagyecseden már 5 órakor megkezdődtek a fonók. Csegöldön is 6 órakor már javában fontak, később nem is mentek. Űgy tartották, ha valaki 7 óráig nem ült le fonni, egész este már mitsem font. De túl korán sem mehettek. A nagyon korán fonóba menő lányra mondták: — Mosogató helyre mégy! Tisztaberekén addig nem indult senki a fonóba, míg az „orosz harang" (görögkeleti) meg nem szólalt. Régi szokás szerint minden este fél 6-kor harangoztak. — Elharangoztak az orosz haranggal, mehetünk fonni — mondták ilyenkor a lányok egymásnak. A fonócéhbe a lányok és asszonyok egyenként vagy csoportosan érkeztek. A már összeszokott fonó tagjai-útközben beszóltak egymásért. A legtávolabb lakó indult el legelébb, bekiáltott a hozzá legközelebb lakó társához. Ha az készen volt a napi munkájával, csatlakozott hozzá, ha még dolga volt, visszaszólt: — Nem tudok még menni, ne várjál! Így az egy utcabeliek gyakran együtt érkeztek. A háziak előre elkészítették a fonó számára a helyet, a kemencébe befűtötték, padokat, székeket hordtak be a szobába. Ha nem volt elég szék, a szomszédból kértek. A fonóban a lányok az érkezés sorrendjében, de kialakult, meghatározott rend szerint foglaltak helyet. Mindig a szoba felső része volt az övék, míg az asszonyok az ajtó felől, a kemence és tűzhely körül kaptak helyet. A lányok egymáshoz közel, az asztal köré húzódtak. Aki előbb érkezett, feljebb, a tükör alá, a karosládára ülhetett, a később jövők az asztal körül, az ágyak előtt elhelyezett székeken foglaltak helyet. Barátnők, jó is173
