A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)
Benda Kálmán: Kálló vára 1607–1608-ban
tartozott a jól felszerelt, korszerű várak közé. (A leltárat Id. a 2. sz. Függelékben.) Az őrség felszerelésével és a fegyverzet felleltározásával Kalló várának átvétele befejeződött (Rákóczi Lajos Erdélyből visszatérve szintén letette a hűségesküt, s így megtartotta a kapitányságot), a zsoldra ígért pénz előteremtése azonban komoly problémát okozott. A biztosokat egy fillér nélkül eresztették el Bécsből, s a keleti országrész a háborúk folyamán annyira elpusztult, hogy még valamirevaló kölcsönt sem tudtak senkitől felvenni. Pedig a pénz nemcsak az elmaradt zsoldra kellett volna: maguk a végvárak is rossz, szinte védhetetlen állapotban voltak. Pénz nem volt, hiába írták a kérő és sürgető leveleket Bécsbe a főhercegnek." Március közepéig csak töredékét tudták a szükséges zsoldnak kölcsönökből előteremteni, de azt is milyen nehezen. Forgách Zsigmond így számol be erről Rákóczi Lajosnak: „Minthogy látván azt, hogy minémő fogyatkozott állapatban legyen az vitézlő rend, kívántatott az, hogy fizetésekre gondot viseltünk volna. Azért im bocsátottuk oda Kallóban Kegyelmetekhez Kapronczay György és Zagyvay Miklós uramékat, az kiktől az mi kevés költségnek szerét tehettük, küldtünk az hátramaradott száz lovasnak is és gyalognak, úgy hogy felét borul, felét penig pénzül adgyák meg az vitézeknek, tudván azt, hogy az bor is készpénz ő kegyelmeknek. 1 ^ Az Kegyelmed személyére való fizetését azonképpen felét borul s felét pénzül küldtük meg Kegyelmednek. Kérjük azon Kegyelmedet, Kegyelmed megbocsásson, hogy készpénzül nem küldhettük meg, mert csak Isten tudgya, ennek is mint tettük szerét, holott még az б fölsége pénzével, ki immár útban vagyon, még el nem érkeztek. Az vitézeket is intse kegyelmed mind fejenkint, hogy б kegyelmek vegye most ezt jó néven, mert б Kegyelmeknek is örömest készpénzül küldtük volna meg, de szerét ily hertelen nem tehettük." 1 ^ A levél ugyan a Mátyás főhercegtől küldött, már útban lévő pénzről beszélt, de írójuk legjobban tudta, hogy ebből semmi sem igaz. A katonaság zsoldigénye pedig, Kallón és másutt is, egyre nagyobb problémát jelentett. Ez indította a királyi biztosokat, hogy a felső-magyarországi rendek Kassán március 22-én megnyíló gyűlésén a végvárak ügyét belevegyék előterjesztésükbe. „Érti azt is az nemes ország — olvassuk a biztosi előterjesztésben —, ez háború alatt mely igen elhagyattattanak az végházaknak épületi, kikre szükség hovahamarébb gondviselésnek lenni. Hiszik penig az commissárius urak, hogy az mely építő pénzzel az elébbeni végezések szerint az vármegyék tartoztak volna, azoknak jó része még mind hátra vagyon. Kívántatik annakokáért, hogy azok az restantiák minden vármegyében kiszedettessenek, és az mely várak épületire rendeltetvén voltának, azokhoz beszolgáltassanak... Élés dolgábul is igen megfogyatkoztak az végházak, főképpen penig Kassa, Szendró és Kalló, kiket mindenekbül megürösítvén ez előbbi gondviselők, pusztán és üresen hadtanak. Az nemes ország gondolkodgyík felőle, honnan lehessen ezekre való gondviselés és segítség. 17 Mire az egybegyűlt rendek ezt válaszolták: „Az mi illeti az végházak épületit, az nemes ország teszi ő nagyságoknak ez választ, hogy oly fogyatkozásban lévén, holott főképen ez felső vármegyékben az evő falat kenyér nincs, az szegény emberek szájába nincs mit adni; hanem б nagyságok szedjék be a restantiákot (értsd: adóhátralékokat) és azokat convertálják ezféle közönséges dologra az ország gyűléséig, mely restantiákot viceispánok, dicatorok azonnal kiszedjenek bírsággal, és szolgáltassák ide be az ő nagyságok kezé71
