A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Püspöki Nagy Péter: Rovásírásos emlékeink olvasásának elvi kérdései - Püspöki Nagy Péter: Prinzipielle Fragen des Lesens unserer Runenschrift-Andenken

ben eltér a jelek adott számától, a szövegre nézve pedig értelmezései bomlasztó hatást gyakorolnak. D) A bögözi felirat esetében Csallány visszatért a Németh által jogosan és végérvényesen megcáfolt régi olvasathoz, az Atya-Isten-hez. Németh cáfolata egyértelmű: „Ez az olvasat nem fogadható el már azért sem, mert Krisztus képéhez nem írhatták azt, hogy Atya Isten." A felirat eredeti alakja: Helyes olvasata: „Atyai Están". (A magyar rovásírás. 10—11.) Csallány álláspontja (NyírÉvk. III., 70.) az ő palatalo-velaris, vagyis a rovásírás rendszerében) a mássalhangzó jelek kétalakúságát feltételező elméletén alapszik. (Például a száras „S". Vö. az Arch. Ért. 1966., 41—2., valamint a NyírÉvk. XI., 281—308 több helyét.) A „száras S" (veláris „S") elmélete késztette a szerzőt a megcáfolt olvasat felkarolására. Ha pedig az Están név kérdéses ligatúráját megvizsgáljuk, akkor megfigyelhetjük, hogy a ligatúra alapját képező „S" rovásjel csúcsának belső mezejében az „A" rovásjelét látjuk, kívülről pedig az alaprovás-jelhez a „T" rovásjelre utaló többletjel csatlakozik. A feliratban tehát egy szabályos három betűből szerkesztett ligatúra szerepel — az „S—T—A" —, amely igen szabatosan jelöli az Están névben előforduló hosszú „Á"-t, ami az „Isten" névben még véletlenül sem fordul elő. A felsorolt tények alapján tehát továbbra is a Németh-féle Atyai Están olvasatot kell hitelesnek tekinteni ! E) Az énlaki templom mennyezetén olvasható személynév értelmezésében Csallány új változatot vetett fel (NyírÉvk. III., 87—8.). Németh Gyula állal közölt eredeti olvasat (A magyar rovásírás, 11.) így hangzik: „Egy az Isten Georgyius Musnai de Jákó" Csallány Dezső a második sort eképpen módosította: „Georgyius Musnai diakon" A szerző az utolsó jelcsoport ligatúrájának alapjelét „D"-nek olvassa. Egyetértünk vele. Viszont az általa e jelben feltett „I" betű a ligatúrában valójában nem szerepel. A „D" alapú ligatúrára utaló többletjel ugyanis mindenkor a rovásírás „J" betűjének az egyértelmű jele, melyet kihagyott a számításból. Megengedjük viszont, hogy az alapjelet „I"-nek éppen olyan joggal olvashatjuk, mint D"-nek, mert a grafikus kivitelezésiben a betű nincs kellőképpen differenciálva. A „D" olvasatot az értelem teszi szükségessé, amit Csallány azáltal, hogy „D"-ként olvasta, maga is elismer. A lehetséges olvasat „D—J", vagy „I—J", Csallány viszont „D—I"-t olvas, miáltal két hibát követett el: 1. Egyazon jelet kétszer olvasta (az ismert ligatúraolvasási problémája következtében). 2. Figyelmen kívül hagyta a határozottan feltüntetett „J" rovásjelet. Egyazon jel kétszeres olvasásának lehetetlenségét fentebb a B) ponitban az ERENC f^ FERENC példán már igazoltuk. Ugyanezt a hibát a szerző ismételten elkövette a jelcsoport végén is. A jelcsoport ugyanis egy-két jelből összevont ligatúrát és további három rovásbetűt tartalmaz. Olvasata „DJAKÓ" vagy „IJAKÓ". Ebből a betűállományból olvasta ki Csallány Dezső a diákon szót úgy, hogy az „Ó" rovásírásos jelét szintén ligatúrának tekintette, annak ellenére, hogy a jelen nincs meg a ligatúra létére utaló többletjel. Sőt az „O" rovásjel a felirat készítőjének típusbetűi szerint nagyon is szabatos „O" rovásjel, mint azt a párján, a Georgyius szóban is láthatjuk. Egyazon jel kettős olvasásának helytelenségéről pedig már beszéltünk. A szerző állítását latin betűkön így illusztrálhatjuk: 43