A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)
Püspöki Nagy Péter: Rovásírásos emlékeink olvasásának elvi kérdései - Püspöki Nagy Péter: Prinzipielle Fragen des Lesens unserer Runenschrift-Andenken
A téglafelirat eredeti rajzát, formai szempontból hiteles — pontos átmásolási eljárással — az alábbi ábrán mutatjuk be. A vastag vonalak a betűkarcolatokat, a pontozások pedig a téglafelület gyűrődésvonalait ábrázolják. Csallány által rekonstruált téglarajzot eredetiben adjuk, annyi eltéréssel, hogy azokat a rovásjelrészeket, amelyeket a gyűrődésvonalakból konstruált, felettük haladó pontozással kiemeltük: 1. a—b ábra. Az eredeti rajz és a rekonstrukciós rajz egybevetésével megállapíthatjuk, hogy az utóbbi betűalakjai — elhelyezkedésükben és képzésükben ugyan csekély, de biztos, a célnak megfelelő — idomításon mentek keresztül. A képen követhető módosítások végrehajtása után természetesen létrejön az új olvasás lehetősége, sajnos helytelen paleográfiai értelmezés alapján. A szerző további súlyos hibát követett el az általa meglátni vélt dátumnak a téglára való felvetítésével. Ugyanis az 1431-es évszámban kétszer is előforduló arab egyes szám paleográfiai alakítása teljesen hibás. Az adott karban ugyanis az egyesnek ez a formája — mint azt Capelli és Friedrich hitelesen igazolja (lásd az első ábránkat a MNy. LXVII., 1) — ismeretlen volt, s ilyen alakban csak a XVIII. században jelenik meg (Capelli Dizionario422). Ez a tény még jobban megerősíti fenti álláspontunkat, hogy a szerző a betűjeleket tetszése és elképzelése szerint módosítja. A rovás jelek átalakításával Csallány nem csak a paleográfiai hűség ellen vétett. Szembeszállt ugyanis a rovásírás ama alapvető szabályával is, hogy aK t — Németh Gyulánál К — vagyis a magas magánhangzókra utaló К élére állított rombusz képét alkalmazta az általa „kántor"-rá minősített Miklós pap rangjelzésének első betűjében szükségszerűen következő mélyhangú K-ja (K 2 , Q) helyett. A szerző továbbá hibásnak tartja az „apapap" olvasatot is, „mert nyomát sem mutatja a megoldás az »a« rovásjelnek, amit pedig itt elhagyni nem lehet" (NyírÉvk. 1963. 52. o.). Sajnos, nem magyarázza meg, hogy miért?! Ezzel szemben Németh Gyula a magyar rovásírás magánhangzójelölési rendszerének elemzésekor (A magyar rovásírás 17—19) nagyon helyesen mutatta ki, hogy „legtöbbször jelöletlen a rövid »o< is... (pl.) Jaqab (675, 683), Barabás (683), asszony (!) ..." A rovásírás minden mássalhangzót jelölő eleme — a két „K" jelét kivéve — indiferens a magánhangzók horizontális kategóriáival szemben. A három „p" rovásbetű esetében tehát csak a magánhangzójelölés törvénye érvényesül, amit viszont a Németh-féle idézet egyértelműen megmagyaráz és feleslegessé teszi az „A" rovásjel nyomainak keresését. Az elmondottak mellett megjegyezzük, hogy ha Miklós pap canonicus cantor — éneklő kanonok lett volna, akkor önmaga által kántor pappá történt lefokozása — méltóságjelölésről lévén szó — felette különös lett volna. összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a paleografiailag hű szövegből egyebet nem olvashatunk ki, mint amit már Pais Dezső és Németh Gyula elolvasott. A szerző olvasata, indokolatlan módosításain kívül, még belső ellentmondásokat is szült (pl. Ki a K 2 helyett, az arab egyes XVIII. században használt alakjának bevetítése a XV. századba). Az elmondottak következtében olvasatának helytelensége minden kétséget felülmúl. B) A csíkszentmihályi felirat olvasatát bizonyos részeiben ugyancsak módosította a szerző. A felirat kezdete Németh olvasata szerint így hangzik (A magyar rovásírás, 8—9. o.): „Űrnaq születetétíl fogván írnaq ezerötszázegy esztendőbe ... Csallány szerint (NyírÉvk. III., 71—76., egyébként a feliratot csíkszentmártoninak nevezi) : 38
