A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)
Püspöki Nagy Péter: Rovásírásos emlékeink olvasásának elvi kérdései - Püspöki Nagy Péter: Prinzipielle Fragen des Lesens unserer Runenschrift-Andenken
„Várónk; megett: Viság folyó; egván; így írónk; ezeröt; százegy; esztendőbe:..." A feliratban szereplő mesterek közül az utolsónak, a harmadiknak a nevét Németh „Estyán"-nak, Csallány „Sebasttion"-nak olvasta. A többi részek olvasata a záradéktól eltekintve megegyező. A két olvasat összehasonlításából kiderül, hogy azok értelme oly annyira eltérő, hogy még távoli tartalmi .rokonságot sem ismerhetünk fel benraük. Mindenekelőtt megvizsgáljuk a kérdéses felirat betűállományát, amely az eltérő olvasatok alapját képezi. A betűállomány latin betűkkel át jelölve ilyen: „VRNK; MGT; TIGFO; GVÁN IRNK; ZROT; SZAZGY; SZTNDÖBÉ; Ha alaposan megfigyeljük az átírt jelsort, észrevesszük, hogy a két szöveg — az aláhúzott részek kivételével — csaknem azonos mássalhangzó-állományra épül. A legnagyobb problémát az első sor világos betűkkel szedett két része képezi, mert kétségtelenül a másoláskor történt hibaejtés esetével találkozunk. A közölt betűsor e két része ugyanis sem Németh, sem Csallány olvasati változatában nem oldódik fel maradéktalanul. A helyes megoldást tehát csak a teljes szöveg értelmébe való behelyezkedéssel lelhetjük meg, s azt is csak akkor, ha az ilyen értelmezést a tartalmi megfelelésen kívül, legalább részben a rovásjelek alakjában is megindokolhatjuk. A Csallány-féle megoldásban a hiba csak a harmadik jelcsoportra korlátozódik. Ez a szerző álláspontjának pozitív oldala. A kérdéses jelcsoport betűtartalma átjelölve a latin rendszerbe TIGFO, Csallány értelmezésében ez a jelállomány a „Viság /olyó"" gyöke. A szerző rovásmutatványában ez a jelcsoport latin betűkkel így módosult: VIGFO. Csallány másolatai azonban szabadabbak a paleográfiában adott lehetőségeknél. A székely-derzsi tégla esetében ezt már tapasztaltuk, de másutt is lesz alkalmunk ezt megfigyelni. Csallány vizsgálata alapjakónt a XVIII. század végéről származó marosvásárhelyi kéziratot tekinti alkalmasabbnak a Szilágyi Sámuel-féle 1749-ből származó eredeti másolattal szemben. A szerző a marosvásárhelyi kéziratot azért tekinti hitelesnek, mert az olyan függeléket is tartalmaz, amely a Szilágyi-féle másolatban hiányzik. Azt állítja, hogy „a marosvásárhelyi Ismeretlen kéziratmásolatára mint a legpontosabb szövegre kell támaszkodnunk, amely nemcsak a felirat külső formáját, pontos rovásjeleit őrizte meg, hanem a felirat helyének nevét is, Csíkszentmártont". (NyírÉvk. III., 71.) Az állítás mindkét pontja vitatható. Azt ugyanis, hogy ez a másolat a felirat külső formáját és rovásjeleinek pontos másolatát is megőrizte, csak abban a kizárólagos esetben állíthatnánk komolyan, ha a felirat eredetije megvolna és a másolatot vele egybevethetnénk. Enélkül a lehetőség nélkül ez az állítás csak pium desiderium marad. A két kézirat viszont a függeléktől eltekintve csak annyiban tér el egymástól, amennyiben különböző íróink kézvonása következtében szükségszerűen sajátos jelleget vesz fel. Megjegyezzük, hogy a marosvásárhelyi kéziratot Németh Gyula éppen э függelék miatt vetette el. A helyes olvasat tulajdonképpen független a két kézirat összehasonlítási vitájától. Ugyanis Csallány olvasata, amely a szerinte jobb marosvásárhelyi kéziraton alapul, a harmadik betűcsoportban még nagyobb mértékben különbözik a kézirattól, mimt a Németh-féle olvasat a Szilágyi-féle másolat nyújtotta alaptól. Csallány ugyanis e helyen két betűvel többet olvas a valóságban ott jelölt betűk számánál. Konkréten Csallány szerint a VIGFO-nak olvasandó harmadik betűcsoport Viság 39
