A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Erdész Sándor: Adatok a magyar kígyótisztelethez

máshoz. De mán' itt az embert nem a' gyötörte, legjobban az éhség! Látja az ember, hogy az az állat, ott van egy nagy darab só, el kezdd nyalni azt a sót Azután megyén, megnyalja azt a másik követ. Eccercsak, ahogy az ember ott bánkódik, megszólal a sarkán: — Hallod, te ember, ide hallgassál! Hogy kerültél te ide? — Hát — azt mondja —, én egy szegény ember vagyok, belelöktek ebbe a gödörbe; kimenni meg nem tudok! — Na — azt mondja —, ide hallgass! Ha belöktek, az más, de innen, míg élvén élsz a világon, ki nem mensz! — Ej — azt mondja —, nem bánom én, csak olyan éhes ne vónék! — Na— azt mondja—, idehallgass! Nyald meg ezt a kűsót! Amivel szeretnéd, avval lakol jól! Ha meg megszomjazol, nyald meg ezt a másik kűt; azt iszol, amit legjobban kívánói! Na, megnyalta egyiket is, másikat is. Mindján nem vót se éhes, se szomjas. — Na — azt mondja —, most mán éhen nem halok. Dehát nem ér az életem semmitse, hát hogy menjek ki?" A szegény ember éveket tölt a gödörben. Megtanul „sárkány nyelven" fütyölni. Miután a szegény ember megfogadja, hogy a gödörről soha nem fog beszélni és soha nem fog fütyölni, a sárkány őt a felszínre teszi. A szegény ember hazamegy. Több év után elfeledkezik az ígéretéről. Egy alkalommal a kocsmában dalol és fütyöl. Meghallja ezt egy fiatalember, a garabonciás diák, akinek az ember két kád aranyért elárulja a titkot. A diák a gödör szájára keresztet vet, s odatartja a kantárt. A sárkány kirohan a lyukból, s a diák félpattan a hátára. Felrepülnek a fekete felhőbe. A szegény ember palotát épít.

180 Egy másik, témánkhoz tartozó népmese azzal kezdődik, hogy az özvegyasszony fia gallyat szedeget az erdőben': „Ahogy megyén, ű észre se vette, egy mélységbe csak lesiklott, beleesett egy nagy mélységbe. Akkor mire észrevette, hát annyi kígyó vót, csak hemzsegett a kígyó! Na, ott van ű napokrul-napokra. De mán nagyon megéhezett. Hát látja ű, hogy a kígyók nem bántották űtet, hanem azt a követ nyalták. Őneki se kellett egyéb, elment megpróbálni. Hozzákezdte a követ nyalni. Ott nyalta a követ, így táplálódzott. Mán sok idő eltőtt benne, hogy ű itten szenyvedett. De a kígyók nem bántottak! Vót egy gyémántfejű kígyó, fejér kígyó. Eccer mán, mikor a hét évet betótötte, azt mondja neki, hogy: — Ide figyelj! Ügyi, szeretnél te innét kimenekülni? — Hát bizon, szeretnék! — azt mondja. De a kígyók mán barátságba estek vele. Nem bántották. Napokrul-napokra azt a követ nyalták, így táplálództak a kűnek a nyalásárul. — Na, ide figyelj, felviszlek! De fogadd meg áztat, hogy te И nem vallod áztat, hogy hun vótál, vagy mi vótál, vagy mit láttál! — Felfogadom, csak még eccer vigyél ki engemet innét! Megfogta a kígyó és ki is vitte a gödörbül. — Na, ide figyelj! Ha te kivallod áztat, hogy hun vótál, szerte-szijjel foglak szaggatni akkor!" A fiú, ígérete ellenére elmondja, hogy hol volt hét évig. Az emberek kimennek az erdőbe, hogy elpusztítsák' a fehér kígyót. A fiú felmászik egy fa tetejére. A kígyó széjjelszórja az embereket, kidöntögeti a fákat, de a fiút nem sikerül megtalálnia. Végül a kígyó elmenekül.

181 Az utóbbi két mondán kívül még négy adatunk van a sárkány, kígyó, vagy csúszó fogságába esett emberről.

182 E mondákban minden esetben szerepel az éhség- és szomjúságérzetet eltüntető kígyókő, melyet kőnek, kősónak, vagy gyémántkőnek neveznek. 177