A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)
Erdész Sándor: Adatok a magyar kígyótisztelethez
pusnak több csoportja van. Liungman nyomán 4 ? az egyes altípusokat a következőképpen jellemezhetjük: a) Az észak-afrikai változatokban a hálátlan állat a krokodil, a bíró a róka. Az embert gyakran mint teve- vagy szamárhajcsárt említik. E változatcsoport Steinhövoel fabulái között (XV. század) bukkan fel. b) Az indiai—perzsiai változatok lényeges epizódját már a Pancsatantrában is megtalálhatjuk. Egy döglött oroszlánt életre keltenek, az oroszlán aztán megöli a feltámasztóit. A bíró itt sakál. E csoport hatása kimutatható a XIV. századi olasz és francia fabulákban. c) Kis-Ázsiából származó európai változatok a XV— XVI. századi perzsa—török gyűjteményekre vezethetők vissza. E csoport Görögországon át a déli, nyugati és keleti szláv népekkel ágazódott szét. A hálátlan állat mindig kígyó, a bíró pedig — ló, kutya, fa, bivaly stb. mellett — a róka. A kígyót az ember kimenti a tűzből. Magyarországon és tőlünk nyugat felé terjedő változatokban a kígyót egy kő alól szabadítják ki. Valószínű, hogy ez a változatcsoport a kora bizánci korban (300—1000) terjedt el. d) Liungman „a hálátlan kígyó" mesetípus negyedik csoportjaként a félig meg fagyott kígyó változatait és eredetét tárgyalja, mellyel mi az előző (kígyó az ember kebelében) részben már foglalkoztunk. A „hálátlan kígyó" típus magyar változatai, mint láthattuk, Liungman hamiuuLk csoportjához kapcsolódik. Ezzel a csoporttal foglalkozik Bolté—Polivka könyve is. Megállapítják, hogy „a hálátlan kígyó" mesetípus „Az emberről és a kígyóról" szóló ezópuszi fabulából nőtt ki és ez a történet jutott el Petrus Alfonsus „Disciplma clericalis"-án (1100 körül) keresztül a Gesta Romanorumba és onnan Európa minden részébe. 48 összefoglalásul elmondhatjuk, hogy a magyar meseanyagban a hálátlan kígyóról — a fenti négy közül — csak egy típuscsoportot ismerünk. Nálunk a dél- és keleteurópai változatokkal szemben a „tűz" helyett „kő" meseelem szerepel. A kevés számú változatok birtokában a meseelemcsere idejét, helyét és kialakulásának körülményeit egyelőre nem tisztázhatjuk. A „kígyó az ember kebelében" fabula, mint a „hálátlan kígyó" mesetipus egyik csoportja, nem jutott be a magyar népmeseaniyagba; a hazai középkori (irodalmi művekhez kapcsolt) meglétére csupán — az elő?' részben tárgyalt közmondás utal. Sajnos, ,a magyar állatmesék tanulmányozása elmaradt a tündérmesékkel szemben. Ügy véljük, hogy a „hálátlan kígyó" mesetípus fenti bemutatásával is alá tudjuk támasztani azt a nézetünket, hogy a magyar meseanyag összehasonlító vizsgálatára, ezen belül az állatmesék tanulmányozására az interetnikus kapcsolatok felderítésére a jövőben nagyobb gondot kell fordítanunk. 4. GYÓGYÍTÁS KÍGYÓVAL A népi gyógyászat magába foglalja a nép betegségképzetének és gyógy el járásainak összességét. A népi gyógyászat sok évszázados tapasztalatokon alapul. A nép által használt különféle növényi, állati és ásványi eredetű anyagok egy része valóban gyógyító erővel bír, hiszen mint mondják, „fűben, fában orvosság van". A gyógyító eljárás felosztható tapasztalati gyógyításra és varázsló gyógyításra.^ Varázsló gyógyításon egyrészt olyan ráolvasó, ördögűző és más szertartásos gyógyító módokat, tehát mágikus eljárásokat értünk, amelyek egyébként a tapasztalati gyógyító eljárásokat is kísérhetik; másrészt olyan gyógyítási módokat sorolhatunk ide, amelyek a misztikus betegségek, azaz a természetfeletti hatalmaknak tulajdonított, ismeretlen eredetű betegségek megszüntetésére irányulnak. Jelen alkalommal természetszerűleg nem kívánunk a népi gyógyászat kérdéseivel 163