A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Erdész Sándor: Adatok a magyar kígyótisztelethez

Kígyót melenget a keblén (kebelében). 29 Fedelem, kebelem nem kígyónak való.

30 Kígyót kebeledben ne nevelj!^ Ne tarts kígyót kebeledben!^ Csak a kebelében ravaszul hallgató kígyót hizlalja.

33 Ezek a szólások mindössze egyetlen motívumból (kígyó az ember kebelében: az ember a kígyót „kebelébe veszi") állanak, egy tanulságból, melyek — eredetükre nézve — eleve valamilyen tanító mesére utalnak. A szólás értelméről O. Nagy a következőket írja: „Kígyót melenget keblén = olyan embert támogat, segít, aki (később) aljas hálátlansággal pártfogója ellen támad.

34 „Ne tarts kígyót kebeledben!" — ugyancsak figyelmeztetést jelent arra vonatkozóan, hogy egyes emberek (nevelt gyermekek) a támogatást hálátlansággal fizetik meg. A szólás magyarázatát a „hálátlan kígyó" (AaTh 155) mesetípusban találjuk meg. E mesetípusnak több altípusa van, melynek tárgyalására az alábbiakban még viszszatérünk. Bennünket most az az — irodalmi jellegű — változatcsoport érdekel, amelynek alapmotívumait az alábbiak szerint vázolhatjuk fel: A. Az ember félig meggémberedett kígyót talál. B. Kígyó az ember kebelében: a kígyót „kebelébe véve" melengeti. С A kígyó jótevőjét megmarja. Pheadrus ide tartozó fabulája a következőképpen szól: „Ki rosszakon segít, hamar megbánja azt. Egy ember felszedett s keblén melengetett Jó szívvel egy kígyót, mely félig megfagyott. De az feléledvén halálra marta őt. Okát is adta ennek más hüllők előtt: Ne szokjon senki rá, hogy rosszakon segít."

35 Láthatjuk, hogy a fabula szorosan összefügg a bemutatott szólásokkal; a középkorban ez a fabula nem volt ismeretlen hazánkban sem. A Gesta Romanorum (1300 körül) „a természetet senki meg nem tagadhatja" magyarázatául elmondja, hogy a fához kötözött kígyót a király kiszabadítja és „kebelébe véve" melengeti, majd a kígyó meg akarja marni a királyt. Jön egy bölcs, aki bíráskodik, s a kígyót visszakötözi a fához.

36 A bíráskodás motívum már átmenetet képez a fabula (irodalmi, ezópuszi mese) és a (ma is élő) állatmese között. Itt jegyezzük meg, hogy Berze Nagy a „keblén melengeti a kígyót" szólást a Gesta Romanorumból, illetve az abból továbbterjedő mesékből származtatja. A fabula a magyar néphagyományban ma már nem ismeretes, csupán annak B. motívuma (kígyó az ember kebelében) él továbbra is a magyar szólásokban. A „sasi kígyó" balladatípusban a „kígyó az ember kebelében" motívum igen fontos alkotórész, ezt a motívumot a balladatípusunkhoz tartozó változatok nem nélkülözhetik. Mint mondottuk, e motívum lényeges eleme abból áll, hogy a kígyó az ember „kebelébe bújik". Erich Pohl a szláv és román balladacsoport keretében sajátos magyar balladáknak tartja a „sárga kígyó" típus változatait.

37 Közös tartalmuk a következő: Egy legény vagy leány fekszik a bokorban, s egy kígyó a kebelébe mászik. Szalad az apjához, anyjához, testvéreihez, de egyik sem hajlandó a kezét feláldozni. A szerető azonban nem riad el a kígyótól. A folytatás itt kettéágazik. Az egyikben a szeretet próbájáról 161