A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)
Erdész Sándor: Adatok a magyar kígyótisztelethez
Kossá ismertet egy XVII. század elejéről származó német nyomtatványt, melyben egy magyarországi kígyójárványról van szó; a kígyók isteni büntetésiként az emberek gyomrába bújtak és ott növekedtek. 23 Ebben csupán a B. motívumról van szó, tehát arról, hogy a kígyó belebújik az emberbe. Ismerünk viszont egy másuk német hiedelemváltozatot, 2 ^ mely a fenti típusképünkkel csaknem megegyezik: A. Egy ember elalszik (a fa alatt, nyitott szájjal). B. Egy kígyó belemászik (a torkán keresztül). C. ? D. A kígyót kicsalják (az embert lábbal felfelé akasztják és a fejéhez tejet tesznek). A szerény adatok birtokában nem foglalkozhatunk a „kígyó az emberben" hiedelemkör kialakulásával. Mégis, a további kiinduláshoz le kell szögeznünk, hogy az alapmotívumokat tekintve (magyar 4, német 3, spanyol 2) a vándorlás útját KözépEurópából Nyugat-Európa felé kell feltételeznünk, az út megfordítva kevésbé valószínű. Lehetséges, hogy az alapmotívum vándorlási útja csak a jelenlegi, csekély számú adatok birtokában alakult így, s újabb adatok a feltételezésünket módosíthatják. Az emberbe bújt kígyó kiűzéséire, elpusztítására XVI— XVIII. századi gyógyászati adataink is vannak, melyek a középkori vallásos-misztikus felfogásra utalnak. Az emberbe bújt ördög és az emberbe bújt kígyó képzete között szoros összefüggés áll fenn, mivel a nép — nem utolsósorban az egyházi tanítások révén — az emberben tanyázó ördögöt állati formában képzelte el. Hiedelemtípusunk történelmi rétegét Kossá vizsgálta meg. 27 XVIII. századi, gyógyítással kapcsolatos könyveket, kéziratokat idéz, melyek szerint azt az embert, akibe kígyó bújt, pápafű levével kell gyógyítani, illetve forró tejjel kell („fel kötvén lábbal") az emberből a kígyót kicsalogatni. Az „intelligens osztály"-nál is általános volt az a hit, hogy az emberben kígyó élősködhet. A „kígyó az emberben" hiedelemkör kialakulásának — az ördögűzés, kígyóűzés középkori felfogása és gyakorlata mellett — több tényezője is lehetett. így Kossá magyarázatával is egyet kell értenünk. Egyrészt gyomorhurutban vagy más gyomor- és bélbajban sínylődő ember a betegségének magyarázatát illúzióban keresi; másrészt az ún. pánitlikagiliszta (galandféreg) valóban kifejlődhet az emberben. Egy XVI. századbeli hír szerint egy betegeskedő szentgyörgyi cipész fölmetszette a hasát, s a sebből karhosszúságú és két ujjnyi vastag kígyó bújt ki. Ennek kapcsán találóan írja, hogy „a »kígyó« valószínűleg csak nagyobb fajta giliszta volt, mely azután a hírmondás útján „Szent-Györgytől Pozsonyig kígyónagyságúra nőtt meg" 28 2. KÍGYÓ AZ EMBER KEBELÉBEN Míg az előzőekben „kígyó az emberben" címmel egységes hiedelemkörről beszéltünk, addig most egy olyan vándormotívummal van dolgunk, amelyik három műfajban (szólásban, fabulában és népballadában) is megtalálható. Éppen ezért mindegyikkel külöm-külön kell foglalkoznunk. „Kígyó az ember kebelében" motívumunkat két csoportra kell osztanunk, mivel ezekben két lényeges elemmel találkozunk; s az egyes motívumvariánsok vagy az egyik, vagy a másik lényeges elemet foglalják magukba. A két rokon elem (kebelébe veszi és kebelébe bújik) között bizonyos minőségi különbség mutatkozik. Ennek megfelelően az első motívumcsoportban, mely a szólásokban és a fabulákban jelentkezik, az ember szándékosan veszi keblére a kígyót, viszont a balladai motívumban a kígyó az ember akarata ellenére bújik a keblébe. Mindenek előtt a szólásokkal ismerkedjünk meg: 160
