A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Erdész Sándor: Adatok a magyar kígyótisztelethez

gyorókígyó) hiedelemkörtől. Viszont a „kincsőrző kígyó" már szorosan a kincsőrző sárkány hiedelemkörhöz tartozik. Marzell a mogyorókígyóról szóló elképzelésekben, különösen az Alraun-hitet tekintve, mediterrán források hatását tételezi fel.

10 A magyar kígyókultusz vizsgálata szempontjából igen fontos számunkra Ute Dukova egyik tanulmánya, amelyben a bolgár kígyó- és sárkányképzetek mellett nagy figyelmet szentel az egyéb szláv és általában a balkáni összehasonlító anyagra. Megállapítja, hogy a bolgár nyelvben a sárkányt „zmej", „lamja", „chala" és „azder" szóval jelölik, melyek közül a „zmej" (oroszul ugyancsak „zmej") kígyószerű sárkányra vonatkozik.il A bolgár néphitben a „zmej" — külső alakját tekintve — közönséges kígyó, emellett azonban néhány természetfeletti tulajdonsággal is rendelkezik. Azt tartják róla, hogy füstté, vagy emberré át tud változni, repüléskor a felhőben sassá válik; az alvilágban lakik; a kincsek tulajdonosa és őrzője; az élet vizének az ura. A délszláv néphitben a „zmej" főleg zivatardémonként jelentkezik. A „zmej" őrzi a mezők termékenységét, s gyakran kell megküzdenie a „lamjá"-val, vagy „chalá"-val. A harcban tüzes villámot és követ bocsát az ellenfelére. A „zmej" és az asszony kapcsolatából születik a „zmejove", aki ember. A nagy zivatarok idején a „zmejove" mély álomba esik, miközben a lelke a testét elhagyja, s a lelke ádáz harcot vív a zivatarsárkányok vagy más falvak felhővezetői ellen. Ez a hit az összes balkáni népnél általános. A felhövezetőket Albániában „dragues"-nek, Szerbiában „stuhá"-nak hívják. A felhővezetokre vonatkozó hitet megtaláljuk még a nyugat-szlávoknál is (lengyel ..planetnik", ukrán „planetnyk") és a Kaukázusban, úgy hogy ez a hit nemcsak a Balkán-félszigeten, hanem egy nagyobb területen is vizsgálható lenne.i

2 Itt jegyezzük, meg, hogy a szláv felhővezető a magyar garabonciás alakjára, a „zmej" mint vihardémon a magyar néphit sárkánykígyójára emlékeztet. A magyar néphagyományban három kígyótípust különböztethetünk meg: A közönséges kígyó erdőkben és mezőkön él. Ehhez a kígyótípushoz az emberbe búvó kígyó, a hálátlan kígyó, a kígyóval való gyógyítás, kígyófű, kígyóvarázslás stb. hiedelem- és mondakörök kapcsolódnak. A fehér kígyó már mitikus kígyó, melyre jellemző, hogy fehér színű és különös természetfeletti képességekkel rendelkezik. Három alcsoportja van. A házi kígyó a házban lakik. Ha nem bántják, szerencsét hoz a ház lakóira. A házi kígyó elpusztítása szerencsétlenséget okoz. Szereti a tejet, kiszopja a tehénből is. A fehér kígyó mezőn, erdőben él. A néphit azt tartja, hogy aki a fehér kígyó húsából eszik, az minden állat beszédét megérti. A kútban, forrásban élő fehér kígyó gyógyító erőt ad a víznek. A fehér kígyó meghatározott időszakban emberi hangon beszél. Aki a fehér kígyó által lakott vízből iszik, azon nem fog a boszorkányság. Aki a fehér kígyó keresztcsontját a szájába veszi, az meglátja a földben elrejtett kincseket. A kígyókirály kizárólag erdőkben él, a házi kígyónál nagyobb méretű, s a mesék, hiedelmek szerint piros tarajos, vagy aranykoronát visel. A kígyókirály a kígyók felett uralkodik. A magyar hagyományban a kígyókirállyal legtöbbször „Az állatnyelv" (AaTh 670) mesetípus első részében találkozunk. A sárkánykígyó ugyancsak mitikus állat. Két formája van. A zomok rétes, mocsaras helyen él; disznóval, birkával táplálkozik. A zomokot rövid és vastag kígyónak tartják. A zomokot a pásztor egyedül, vagy a falubeliek segítségével győzi le. A sárkánykígyó átmenetet képez a kígyó és sárkány között. A magyar néphit a sárkánykígyót kígyóból kifejlődött szörnynek tartja. Mihelyt a kígyó sárkánnyá válik, a garabonciás magával viszi a fellegekbe. A sárkánykígyó — a garabonciás akaratának megfelelően — vihart, esőt támaszt. A sárkánykígyó egyedüli ellenfele a garabonciás. A sárkánykígyó mindenkor igyekszik megszökni a garabonciástól. A sárkánykígyóképzetek — véleményünk szerint — egy ősi, elemi csapásokat okozó démon alakját őrzik a magyar» népi műveltségben. 157