A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Csiszár Árpád: Az ökörtartás a szatmár-beregi kisparasztság életében

rös mesgyék voltak, ezeken lehetett kaszálni. Kaszáltak az árokpartokon, tavasszal a szérűskerteket csalamádéval vetették be, ekkorra az is megnőtt és le is kellett kaszálni. E zöld takarmányokat szekérről etették, mellékötötték az ökröt, csak néha csináltak az udvaron számukra nyári jászolt. A legnagyobb ihordasidőben általában eiég volt a csalamádé, azon túl arra törekedtek, hogy estéről mindig maradjon ennivaló a reggeli etetéshez. A szekérről etetés ment a hordás után is egészen a határ őszi felszabadulásáig. A gazda a hordás után már nem ment szekér nélkül a mezőre, kaszát is mindig vitt magával. A nyár végén egy-két tököt, tengeritöréskor fráss tengeriszárat is hozott magával. Köziben folyt a nyári szántás, nyári trágyahordás, de mellékes feladatnak folyamatosan ott volt a takarmány biztosítása. Nem csak a legelőkön voltak kutak, hanem a határ más részein, szélesebb utak mellett a szántóföldeken is. A gazdák nagy gondot fordítottak ezeknek a használható állapotban való fenntartására, válut tartottak mellette és favederrel is ellátták. Ezeken történt az ökrök itatása. Szeptember első felében a szilvaszedés és dióverés idején Kisar, Nagyar táján úgy ment az egész család az ökörszekérrel szilvát vagy diót verni, hogy a takarmányt az ökör számára a fák aljának lekaszálásával, vagy közeli sarjú meghagyásával biztosították. A határ letakarítása, felszabadulása után az egész határon szabadon folyt a legeltetés. A csordát is kiihajtotta a csordás, de az sem volt többé a legelőhöz kötve. Az ökörszekérrel is tovább kijártak a mezőre, de ekkor már kivitték a borjúkat és nevendékeket is. Ez az őszi legeltetés általában már az iskolahagyott fiúk feladata volt, akik többen jártak együtt jószágaikkal és a szekéren kinnmaradtak megfelelő idő esetén éjszakára is. Rossz gubát vittek és a szekérderékban aludtak. Az állatok szabadon voltak, hol egyik, hol másik ébredt fel és az ránézett a jószágra. Hosszú őszökön karácsonyig is kinn jártak és kinn háltak. File Lajos Gergelyiugornyán azt állítja, hogy 1914-hen társaival együtt még a karácsony éjszakát is kinn töltötték. Ennivalót vittek magukkal. Nappal játszottak, este beszélgettek, meséltek. Elmondták, amiket az öregektől hallottak az állatlan lóról, a határt járó titokzatos láncos mérnökről, a levegőben zajongó boszorkányokról. Sokszor féltek, félelmükben maguk is látták, hallották ezeket és elmondták a többieknek, így ment a boszorkányos dolgokról a történet nemzedékről nemzedékre. Ahol megfelelő fiúgyermek nem volt, maga a gazda járt az ökrökkel és egyéb jószágokkal. Gulácson a határ felszabadulása után nem fogták be többé az ökröket az őszi legeltetéshez. Reggelente minden udvarról kihajtották a jószágokat, a család valamelyik tagja ment velük. A fiatalok, fiúk, lányok egyaránt szívesen mentek, úgy igyekeztek indulni, hogy lehetőleg egymáshoz közel maradhassanak. Egyenként indultak, de azután csapatokba verődtek. Ahol nem volt háznál fiatal, az idősebbek közül ment valaki. Amikor a jószág jóllakott, a holt Tiszára hajtottak, utána a barátkozás, játszás folyt. Ezt a fiatalok jelentős szórakozási alkalomnak tekintették, ahol tartós kapcsolatok is elindultak. A kihajtott jószágállomány arra is lehetőséget adott, hogy nyilvánvalóan feltáruljanak a családok vagyoni viszonyai és a fiatalok a falu vagyon szerinti belső tagozódásának megfelelően építsék további kapcsolataikat. AZ ÓL A manhaól az udvarnak éppen olyan fontos része mint maga a lakás. A megfelelő ól felépítése nem egyszer megelőzte a megfelelőbb, kényelmesebb ház megépítését. A régi ólak paticsból, e században általában vályogból épültek. Tetejük régen nád, 146