A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Csiszár Árpád: Az ökörtartás a szatmár-beregi kisparasztság életében

vagy szalma, az utóbbi évtizedekben cserép. A szegény ember maga eszkábálta öszsze az ideiglenesnek szánt ólat. A jobb gazdák sem szerették a túlságosan bő és magas ólat, mert ez hideg. Ha a jószágállományhoz nagy volt, egyik részét szalmával töltötték meg. Az ól padlása a szegényeknél csak rudakból készült, felülről szalmával, törekkel takarták be. A kisebb ólak padlásának a vége nyitott, ott hányták fel a padláson tárolt takarmányt, a nagyobbnak a tetején elülről az udvar felől készült ajtóval ellátott szénahányó. Az ól minden esetben a ház vonalában az udvarban a háznál hátrább helyezkedett el. Az ól fő berendezési tárgya a jászol. Földbe ásott cölöpökhöz, ágasokhoz építették. Ezeken vonult végig a jászolgerenda. Maga a jászol deszkából készült. A szarvasmarhát a jászolgerendához kötötték. A szarvának tövére keresztben pecekkel felerősített kötelet úgy kötötték meg, hogy annak bakja egy húzással eloldható legyen. A láncot nem szerették, mert rongálta a szarvat és veszedelem esetén nem lehetett elvágni (tűz stb.). Az állatok hátsó lába alá mintegy 1 méter szélességű hidlás készült vastag deszkából vagy hasított fából. Ez alá folyt a bugyié, amelyet időnként kimertek. A szénatartó kis deszkával körülkerített hely, mely felett a padlás felnyitható és onnan közvetlenül is be lehet dobni a padláson tárolt takarmányt. Ebben, vagy a mellette elhelyezett nagy törekes kosárban történt a törek füllesztése. Közelében, vagy benne tárolták az abraknak szánt répát, krumlit stb. Valahol az ólban készítették el a borjú számára a kis bornyú jászolt, vagy a külön kecet. Az ól nélkülözhetetlen része az ágy. Az állatok állásával ellentétes oldalra építették be magas lábakra a fal mellé. Rudakból, deszkákból készült tákolmány szalmával bélelve, házi szőttes pokróccal leterítve, a rajta használt takaró is pokróc, a fej alá párna helyett rossz guba, vagy rossz ujjas került. Olyan helyen, ahol a jószág a farkával már nem éri el, nem tudja leütni, a padlásról nyúlik le a mécsestartó kati. Néha a falra szerelt kis polcon, vagy az ólablakban tartják az olajmécsest, a világító eszközt. Az ágy a serdült fiúk hálóhelye, maga az ól a fiúk találkozóhelye. Téli napokon itt találkoztak beszélgettek, itt tervezték meg a farsangoló játékot, itt készítették el az ahhoz szükséges eszközöket. Itt készültek a fakorcsolyák, a szegesbotok, itt készültek a karácsonyi, újévi kántálásokra, innen indultak a fonóba. Az állatokra vigyázás mellett itt alakultak ki a oimboraságok, itt tárultak fel egymás titkai. Ezek részletezése már túlnyúlna a dolgozat keretein. Az ökörtartás itt nem említett eszközeinek, a munkaeszközöknek, jármoknak, tézsláknak, szekérnek, szánnak stb. leírása is külön dolgozatot kíván. Érzékeltetni próbáltam az ökör és az ökörtartás helyét a kisparasztság életében, megörökíteni egy letűnt korszak falusi világának néhány gondját, néhány szokását és problémáját. Csiszár Árpád 147