A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)
Csiszár Árpád: Az ökörtartás a szatmár-beregi kisparasztság életében
zá kell mondani a bal oldali, a kéztülsö, vagy külső ökör nevét is. Erre az ökörre ostorral rendszerint rá is csapnak. Prr! Prk! Gyéde! Gyere ide! (Betyár!) Balra fordulásnál. Mindenkor hozzá kell mondani a belső ökör nevét. Erre ostorral rá is csapnak. Hó! Hóba! (Fickó!) Megállításnál. Jobbra és balra fordulásnál is használják a csálé és prr mellett a fordulás irányában levő ökör nevével. Hőkk! Hátra. Ilyenkor az ökör elé állanak és az ökör orrára, vagy homlokára is csapnak. Ne.' Hé! (Hajdár! na!) Előre jön az állat neve. Gyorsításnál az ostorral együtt használják. A vezényszavakat kiáltva, tele szájjal, nyújtva mondják. A hosszabban ejtett ne és hé vezényszó szigorúbb. Az ökörhajtó szüntelenül beszél, kiabál. Az ökörnél használt vezényszavakat a teheneknél is ugyanígy használják. A vezényszavakkal való irányítás mellett a fiatalabb ökrök előtt ment is valaki, vagy maga a gazda, vagy fiatal fiú, aki vezette az ökröket. Voltak ökrök, amelyek hamarabb megtanulták, öreg ökrök rendszerint jól értették a vezényszavakat, de forgalomban, vagy olyan gyakrabban használt letérő utaknál, ahol akkor történetesen nem kellett fordulni, a hajtó sokszor ugrott le a szekérről, hogy az ökör elé menjen. Szántásnál fiatal ökrök irányításához néha egy ideig vékony kötélből készült szántó gyeplüt is használtak, melyet az ökrök külső szarvára kötöttek. Az ökrök vezényszavait szántásnál sokszor lovak irányítására is használták. TAKARMÁNYOZÁS Téli borjútartáshoz az foghatott, akinek ehhez való takarmánya volt: „Volt egy kis tarló lóhere, egy kis másod, vagy harmad kaszálású lóhere, egy kis sarjú". „Volt egy kis abrak, egy kis krumpli, egy kis daraféle, egy kis tengeri, árpa, vagy zabdara." 22 Szálas takarmányát külön egy kis bukóban, vagy az óLpadláson egy sarokban tartották. A növendék állatok nyári helye a tinógulya, kinnháló gulya, vagy heverő gulya. Zi A kihajtás ideje Szent György tája. Általában Szent Mihály nap tájáig maradnak kinn. Ez a határ felszabadulásának ideje, ettől kezdve az udvarról szokták a jószágot kihajtani és a felszabadult határon legeltették, míg a hó le nem esett. A kihajtáshoz a legelőt előkészítik, rendbeszedik a kutat, rendbeszedik, vagy elkészítik a pásztor kunyhóját, és az állatok éjjeli szállását a karámot, vagy kosárt. 2 * Ez hasított fából készített, levert karók mereglyék közzé kökény vesszőből durván font, fedetlen bekerített hely, szélessége kb. 30 méter, kör alakú egy kb. 4 méter széles, rudakból készült kapuval. (3. kép) A kosár mellett van a pásztor kunyhója is. Egy kosár 3—4 évig tart, akkorra a belső része trágyával megtelik, az állatok mélyen feltapossák, ilyenkor újat készítenek helyette.^ A régi kosarak dúsfüvű kerek foltja több évtizedig feltűnően kirajzolódik a sovány beregi legelőkön. (4. kép) A kosár nincs messze a kúttól és a kút közelében levő kerítetlen déllőtöl. A kosarak helye sokszor évszázadokon keresztül ugyanazon a legelőrészen van. 26 A kinnháló gulya pásztora, a gulyás rendszerint másodmagával látja el szolgálatát, családjuk naponta hord számukra főtt ételt, de maguk is főznek. Az őrzés mellett elsőrendű, munkájukat minősítő feladat a vízhúzás, az állatok gondos itatása. A heverő gulya legelője általában a legtávolabbi legelő. A legelőn a gazda a jószágait hetente meglátogatja és megsózza, sót visz számára. A sózás rendszerint vasárnap reggel történik. A gazda a hóna alá veszi a kis sózó teknőt, vagy fatálat, hátán, vagy kezében kis sós tarisznyájában sót visz. A sót néha korpával is megkeverik. Régebben kősót használtak mind a legelőn történő sózáshoz, mind az ólban, a 143
