A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Csiszár Árpád: Az ökörtartás a szatmár-beregi kisparasztság életében

kat kissé feljavította és úgy vitte a vásárra. Legalkalmasabbnak tartották a karácsonyi (decemberi) vásárokat. Tavasszal a tavaszi munkák kezdete előtt az árak rendszerint magasabbak voltak. Ha valakinek elegendő takarmánya volt és ökrét meghagyhatta a húshagyó táji vásárokra, megtalálta a számítását, de ez az ökörnevelo kisgazdaságokban, ahol folyamatos volt a viszonylag nagyszámú állatállomány miatt a takarmány szűke és sokszor csupán néhány nappal hosszabb telelési idő is zavart okozott, ez ritkán fordulhatott elő anélkül, hogy a késlekedés a tavaszi munkakezdést ne akadályozta volna. A több földdel rendelkező, kupeckedő ökörtartók sokszor több pár ökröt is vettek ősszel, teleltek ki és vitték vásárra tavasszal. A vásárokon a nagy uradalmak intézői is megjelentek és keresték az ökröket. A terület belső forgalmába rendszerint olyan vételek voltak, amikor a gazda a nagyabb ökröket eladta és magának kisebbet vett helyette. Nagy ökörvásárok voltak a csengeri, a kiisvárdai, a kölesei és a vásárosnaményi országos vásárok, de természetesen a többi vásárokon is volt ököreladás és -vétel. Az első világháború előtt híres ökörvásárok voltak még Beregszászon, Nagyberegen, Munkácson. Tiszaújlakon, Nagyszőlősön és Feketeardón is. A vásár előtt a gazda az ökör szarvát gondosan megmosta, levakargatta, beolajozta, voltak olyanok akik az ökör hátulsó combjára tapadt zörgősre repedezett száraz trágyaréteget is letakarították, levakarták és lemosták, de olyanok is voltak, akik úgy tartották, hogy az ökör ezzel szép, és ha az itt-ott lekopott róla még be is kenték trágyával. A vásárra, ha az távolabb 20—30 km-re volt, az eladók már előző nap délután elindultak és valamely a vásárhoz közel eső faluban megpihentek, megháltak és kora hajnalban mentek tovább. A közelebbi vásárokra kora hajnalban indultak el. Az öregek úgy tartották, hogy az ökörvásárra jó gyalog menni, mert ha valaki szekérrel megy, az nem fog eladni, nem tud mit kezdeni a szekérrel. Természetesen ezt nem mindenki tartotta meg, sokan mentek szekérrel. Ilyenkor takarmányt tettek a szekérre, az ülést is rendesen abból csinálták meg, és pokróccal takarták le. Ha csak széjjelnézni mentek a vásárra, nem egyszer karosülést is tettek. A szekéren másik személyt is vinni kellett, aki vigyázzon az ökörre és a szekérre míg a gazda a vásárban jár és tájékozódik. Ez lehetett feleség, vagy gyermek, volt aki eladó lányát vitte magával.

17 Ha egyéb jószágot is vittek eladni, azt a szekér után kötötték. Eladás esetén hazamenet a szekeret nemegyszer másak szekér után kötötték, és úgy húzatták haza. Az ököreladást mindenkor maga a gazda végezte. Sem az eladásba, sem a vételbe nem is illett asszonynak nyíltan beleszólni. Aki eladni, vagy venni akart, először végigjárta a vásárt, tájékozódott. Bár előző vásárokról ismerte az árakat, újból kellett tájékozódni, mert a kereslet és kínálat mértéke szerint az egyes vásárokon az árak változtak. Megkérdezgette mit kérnek az övéhez hasonló állatokért, úgy lépett fel mintha vételi szándéka volna. Megállapította, hogy sok, vagy kevés-e a vevő, mekkora a felhajtott állatok száma. Az ármegszabás tekintetében a vásár törvénye, hogy kérni szabad. Ezt az eladó, ha túlságosan magasnak tartja az árat szóban is kifejezi, amiben benne van, hogy alkudni is lehet. Az ár kialakulása akkor kezdődik, amikor valaki már az állat megvizsgálására komoly gondot fordít és a kért árra be is ígér. A kért és ígért ár közt rendszerint nagy a különbség. A beígérés kéznyújtással, az újabb ár bemondása a nyújtott tenyérbe csapással történik. Ha komolynak indul az alku, egyik ráígér az előbb kínált árra, a másik enged a kért árból, közelednek egymáshoz. Az alku esetleg többször is félbeszakad, a vevő otthagyja az eladót és esetleg másutt is alkuszik, az eladóhoz is jön valaki és magasabb árat kínál, mint az előbbi. A megegyezés rendszerint úgy jön létre, hogy kettévágják az alkunál még közben levő kisebb összeget. „Vágjuk ketté azt az öt pengőt." 140