A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Csiszár Árpád: Az ökörtartás a szatmár-beregi kisparasztság életében

HERÉLÉS Az első éves kor végén, vagy a második elején történt a bikaborjak kivágatása. Ideje rendszerint a nagypéntek, illetve a húsvétot megelőző hét. Nyárra, amikor meleg van és sok a légy, soha nem halasztották, de alkalmatlannak tartották a hűvös, őszi napokat is. A kivágást sokszor a faluról falura járó morva meskárok végezték, de minden faluban volt olyan gazdaember is, aki elvégezte a herélést. Gergelyiben Baráth Pál évtizedeken keresztül herélt rokonoknak, ismerősöknek, ö a munka lefolyását a következőképpen mondta el: „A kivágáshoz, heréléshez több ember kellett. Valaki lehúzta és megkötötte a bornyú fejét, falhoz szorították, hogy ne forogjon. A bornyú a négy lábán állt, én a háta megé álltam, lábamat a két hátulsó lába közé csaptam, a tokit megfogtam, megmetszettem hosszában, felülről megnyomtam, hogy kifordult, az inát kihúztam. Vigyázva kellett húzni, hogy csak az ina jöjjön. Amikor kijött, késsel megkapartam, hogy levált, így jártam el a másik golyójával is. Nem fertőtlenítettem semmivel, de azt hallottam, hogy volt olyan, aki a sebet besózta. Ez bolondság volt." Gulácson e század egész első felében Szepesi bácsi volt a meskár. Parasztember volt. ö úgy herélt, hogy a borjút hanyatt fektették, a négy lábát két tehénkötéllel összekötötték, két oldalról fogták a lábát, hogy el ne dűljön. A gazdája a fejét fogta. Szepesi bácsi a hátuljához állt, a zacskóját meghúzgálta egy kicsit, hogy melegedjen, majd felvágta és kifordította az egyik herét, azután felvágta és kifordította a másikat, ö sem fertőtlenített. Amikor a borjú lábát eloldották és az felállott, valaki a két kötelet összefogta, a borjú hátuljához állott és azt a hátán élűiről hátrafelé néhányszor végighúzta. Szepesi bácsi mindig azt mondta, hogy csak jó erősen húzdM A csordások közül is többen értettek a heréléshez. Ha idősebb bikát vágtak ki, a herélést ugyanúgy végezték, de erre csak ritkán került sor, rendszerint csak akkor, ha eredetileg bikát szerettek volna belőle nevelni, de az „államosítására" nem kerülhetett sor. Az „államosítás" kis parasztgazdaságból csak ritkán sikerült. A tenyészbikanevelétit egyes nagyobb gazdaságok privilegizálták.

и Az idősebb korában kivágott állat ökör korában is bikafejű maradt. A kivágott herét rendszerint megsütötték. Szepesi bácsi a hártyát lefordította róla, olyan volt így, mint az ikra. Hagymás zsírban sültötte meg. A már bepárolt, kivágott tinócskák második telükön már az ólban is úgy kerültek egymás mellé, ahogy a járomba szánták őket. AZ ÖKÖR HIBÁI Vétel esetén a felnőtt ökröt a gazda nagyon gondosan megvizsgálta. Kétféle eladásról kell megemlékeznünk, egyik az egyes ökrök eladása, másik az ökörpárok eladása, illetve vétele. Az egyes ökör vételére és eladására akkor került sor, ha a párból egyik megdöglött, szeget nyelt, felfúvódott vagy más olyan baja esett, ami miatt le kellett vágni. A még növésben levő 4—5 éves ökör ha egyedül maradt, nem sikerült párját találni, csak vágóállatnak számíthatott, már nem volt jelentősége a koronájának, alakjának, betanítottságának. így egyedül sokkal kevesebbet ért, mint egy pár ökör fele, éppen ezért a gazdája, vagy valamelyik ökörkupec gazda igyekezett párt szerezni a számára. Aki ilyenre vállalkozott, annak egy egész széles környék egész ökörállományát kellett ismerni, a vásárokon és egyéb forrásokból arról is kellett értesülésének lennie, hogy hol, kinél járt hasonlóképpen az ökör. Az ilyen párkeresésnél a hi137