A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Csiszár Árpád: Az ökörtartás a szatmár-beregi kisparasztság életében

ivartalanított állatoknál, de a bikafejet nem szerették. A szarv és a fej állása a borjú, vagy a tinócska árát nagyon felemelhette.

12 Meg kell jegyezni, hogy a szarv és homlok, együttesen a korona megítélése nem történhetett egyéni ízlés szerint. Eladáskor a közízléstől különböző megítélés anyagi hátrányt jelentett volna. A szépség megítélésében a kialakult közízléshez kellett alkalmazkodni. (2. kép.) Filep Sándor gergelyiugornyai gazda így mondja el a pároláshoz való borjú keresését: „Az ökörszerető ember leginkább ősszel járt a bornyú után. Szívesen vettünk falubeli ismerőstől, de ritkán találtunk megfelelőt. Betakarítás után megindultak a bornyúkeresők, ólról ólra jártak, nézték a szarvát és magasságát, ezenkívül még a farka bojtjában az utolsó csigolyát, a farka csíráját is kitapogatták és megnézték, hogy leér a hargas ináig, mert úgy tartották, hogy ha rövid a farka, akkor kisebb növésű lesz. A szarvát csak szemre becsülték, de a magasságát madzaggal is mérték. A bormyúkereső embernek mindig volt a zsebében madzag, ennek egyik végére bakot vetettek, azt a bornyú első lábának hátulsó kiskörmére akasztották. A magasságot a lapocka tetejéig, a marjáig mérték. A kívánt magasság a már meglevő bornyú magassága a madzagon görccsel volt jelezve. Ha a faluban nem találtak megfelelőt, a beregiek legszívesebben Gulácsra, Tarpára, Mándokra vagy Kisarba mentek bornyút keresni. A szatmári Tiszaháton a kisari és milotai bornyúkat keresték jobban. Ha megfelelőt találtak is, ritkán vették meg az udvaron. Leginkább vásár előtti napokon szerettek menni bornyút keresni. Maga a vétel legtöbbször a vásáron történt meg. Bornyúvétel szempontjából legfontosabbak voltak a vásárosnaményi Katalin és Luca napi vásárok, de jó bornyúvásár volt a szeptember 8-a után tartott vásár is. Nevezetes volt a gyarmati őszi vásár, az október 8-i tarpai, a Simon napi mándoki, a november 7-ét megelőző szombati madai és a november végén vagy december elején tartott kölesei vásár. Az I. világháború előtt és 1938 után szívesen jártak Munkácsra, Nagyberegbe, Salánkra és Tiszaujlakra bornyúért. Ügy tartották, hogy az onnan hozott bornyú jobban fejlődik, mert ott a fű vadabb és az onnan hozott jószágnak használ a szelídebb Tisza menti és Szamos menti takarmány." Egy-egy igazi ökörszerető gazda ezeket az összes vásárokat végigjárta. A vásár szerves része volt a gazdasági életnek. Ha valakinek közvetlen vételi szándéka nem volt, elment a vásárba, hogy az árak felől tájékozódjék. A vásár mintegy állatkiállításnak is tekinthető, úgy tartották, hogy a közeli vásárra csak az nem megy, aki beteg. A párolás tavasszal a kihajtás után is folytatódott. A kihajtáskor kerültek egymás mellé a tavalyi borjak, jó alkalom volt a közvetlen összehasonlításra. Mivel az őszi párolások után az állatok mintegy fél éven át már növekedtek, a már összeállított párocskáknál is jobban előbukkantak a fejlődésbeli hiányosságok a szarv és a testalkat tekintetében. Az egyik állat esetleg megbetegedett, vagy más ok miatt lemaradt a fejlődésben, a szarv nem párolt úgy, mint feltételezték. Ilyenkor történtek a cserék. Ha az egyik borjú kissé alacsonyabb volt a másiknál, nem volt ok cserére. Két teljesen egyforma jószág nagyon ritkán van. Az alacsonyabbat később a fogatolásnál a párban bal oldalra, kéztülsőnek, külsőnek szánták. Ügy tartották, hogy kis magasságkülönbség még jó is, illősebb ha ez az ökör alacsonyabb. A jobb oldali, belső ökör jár szántásnál a barázdában és ilyenkor sekély szántásnál 4—5 cm magasságkülönbség kiegyenlítődik. Ennél nagyobb különbség már illetlen lett volna. 136