A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Csallány Dezső: Avar kori páncélok a Kárpát-medencében (2. rész)

2. sor: 18+18 lapocska (nyitott végű sor, 43 cm); 3. sor: 17+17 lapocska (nyitott végű sor); 4. sor: 16+16 lapocska (nyitott végű sor); 5. sor: 15+15 lapocska (nyitott végű sor); 6. sor: 14+14 lapocska (nyitott végű sor); 7. sor: 14+14 lapocska (nyitott végű sor); 8. sor: 13+13 lapocska (nyitott végű sor); 9. sor: 13+13 lapocska (nyitott végű sor); 10. sor: 13+13 lapocska (nyitott végű sor). összesen: 151+151 = 302 lapocska vehető reálisan alapul (7—8. rekonstr. kép). A jobb és bal oldali mellpáncélsorok lapocskái két oldalról közép felé lépcsőszerűén emelkedtek. Ugyanígy fedték a sorok egymást felfölé is. Az összeállítás munkáját a mesterember a külső szélen, az alsó sornál kezdte el, és a középső vonal zárólapjánál fejezte be, ahol a páncél két szárnyát a többlet fűzőlyukakba kötött bőrfűzőkkel erősített össze. Nemcsak a páncél legfelső végét, hanem az alsó táblasor négy szélét bőrrel szegték be. A lapocskák felső és alsó végének fűzőnyílásai részben az alapanyag és bőrszegély, részben a vaslapocskák rögzítésére szolgáltak. Az oldalszél fűzőnyílásai az alapanyagot és a szomszédos lamellákat kötötték egymáshoz. A félhold alakú bevágás irányában fúrt fűzőlyukak: a páncéllapocskák szilárdságát biztosították. A felvett mellpáncél így jól védte gazdáját. A lapocskák kissé domborodnak, a közép felé közelebb esők jobban, az oldal felé elhelyezettek kevésbé. Minden lamellánál a domborodó rész mutatja a felületet, a félhold alakú bevágás pedig a jobb vagy bal oldalhoz való tartozandóságot. A karéjos kivágás mindig az oldal felé néz és az elhárítást erősíti. Ez a jellegzetesség csak az avarkori páncélok sajátsága, amely sem a germán, sem a római, sem az ázsiai páncélfajitákra nem jellemző. Az avarkori páncél zömmel nem egytípusú lapocskákból áll, hanem különböző alakú, méretű, fűzőlyukelosztású változatokból aszerint, hogy az egyes lamellák milyen célt szolgálnak, és a páncél mely pontjához tartoznak. Minden darabnak megvan a maga rendeltetése, értelme és helye. Szélesség, vastagság, alapforma tekintetében is árnyalati különbségek fedezhetők fel rajtuk, amelyek részleteikben még nem teljesen tisztázottak. A kunszentmártoni mellpáncél tehát számos megállapítható főtípusból, és árnyalati vonáskülönbséget mutató lamellaitípusból tevődött össze. A páncéllapocskák nem gyári munka termékei, nem sablonok után készültek. Ahány páncéllelet, annyi a változat. Miként két azonos avar szíjvég is ritkaságszámba megy, úgy két azonos alakú lamellákból álló garnitúra előfordulása sem mindennapi dolog. A lapocskák fegyverkovács alkotásai: az alap lapocskákat, a további finomitási munkát, a lyukak készítését kovácsmunkával állították elő. Még gyakorlott mesterember számára is nagy feladat volt a rengeteg lamellaváltozat alakítása és a mű befejezése. Minden vértezetet külön-külön, a megrendelő termetére kellett kiszabni és összefűzni. A páncél alakját, már az alsó sor lapocskáinak száma és formája határozza meg, mert a felső sorok szélső darabjai pontosan csatlakoznak az alsó sorok lapocskáinak keskenyedő felső végéhez. Az alsó sorok lamelláinak száma pedig mindig a test méretétől és a felfűzött vaslapocskák szélességétől függött. A sorok és a lapocskák felfelé arányosan fogynak. Csak a mellett, hasat és az oldalakai védték. Hátpáncél, vállvédőlapok: csak törzspáncélnál fordulnak elő (Tiszavasvári, Keres). A sorok darabjai közt előforduló egyenetlenségeket, a keskenyebb és szélesebb lapocskák elosztásával, váltogatásával egyenlítették ki. Általában a sorközi példányoknál a keskenyebb típusok az oldalrészre kerültek. Kivétel a középvonal sorzáró lapja, amely annyira keskeny, hogy a másik szárny csatlakozó párjával együtt tekinthető egy szélesebb darabnak. 10