A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 12-14. - 1969-1971 (Nyíregyháza, 1972)

Csallány Géza: Die übernatürlichen Wesen der schwäbischen Glaubenswelt im Dorfe Vállaj

Egy öreg ember vóut ot, lakot a másik házba, azoknak vout egy kis nyári konyha az udvarba. Ott főzte a krumplit. És akor a szémszéd házrul levete a tetőüt, azoknak plé vóut a tető. Akor ráborítota ere a kis nyári konyhára. Mikor a kéményre ráeset, akor a kéményről egy tégla leeset az ember melé. Asz 'ndja: — Tán mán a menykü üt melém! — úgy megijet. Hát mikor hallota, hogy csendesedik az idő kint, ki akart jöni, nem tudót, be vout borítva a kis ház a pléel. Akor valahogy kibujt alóla, széjelnézet, hát látja, hogy a szomszéd házon nincsen tetőü. Az egyik taluzsákot elfújta a szóil, a másik meg ott csüngöt a tetőim. Mikor hazajötek, nagy esőü vóut, a búzát, mindent elmosott nekiek a padon. Mikor hazajötek, úgy sírtak. S akor egy gazdaembernek meg megvóut rakva ott egy szekér szalmával, hazahozni a Kraszna melet, akor áztat felborítota (a gargoncás), majdnem a Krasznába. Az embernek még a kalapot is elvite, meg se let neki töbet. ** C.13. Ez a mérki faluba törtéint. Vót egy ember. Határkerülő vóut. Vóutak ott sok boszorkányok, oszt azok mentek a levegőübe. Elmentek egy nagy kúthoz. Es ott leszálltak, és akor hozáfogtak muzsikálni meg táncolni. Ez a kerülőü halota, akor elment ära, gondolta, miféile lakadalmas nép lehet ez, hogy itt táncolnak, itt megálltak. Hát elment egész oda, s akor szekeret nem látót, csak láta, hogy táncolnak, tiszta urak meg urinőük. . . Hát, menyaszony nem vóut. Gondolta, én nem tudom, miféléik lehetnek ezek, de egyet sem ismert meg. Nézi nézi ott, ecer csak egy odamegyen, egy nő, és ád oda neki egy nőüt táncóuni. Hát de ez olyan nagy vóut, hogy csak ép a derekát sem éirte el, csak a szoknyáját tuta neki megfogni. Akor táncolt, de úgy elfárat, úgy verte a lábát ide-oda, úgy kelet neki táncolni, körös-körül, forgot. . . Akor aztán regei, mikor néigy órai harangszóut meghúzták, akor mindenki eltűnt. Nem vóut sehol senki. Egyedül marat. És akor aztán ez a kerülőü egyedül táncolt ot aval a nőüvel. Hát, gondóuta, hogy tudnék én étül megszabadulni? Hát gondóuta: — Én megpróbálom, hogy lelököm, mig feltud állani én meszire el tudok szaladni, nem ér utóul. — Akkor úgy is tet. Jóul meglökte, akor eleset, ü meg hózáfogot szaladni, de úgy szálat elfelé a falu fele. No oszt akor regei már mikor kivirat vóut, gondolta: — Megyek má mégis megnézem, hogy elmentek, megnézem, hogy miféléik ezek. Hogy lakadalmas nép, vagy milyen. Hát elment oda a kerülőü, megálot, hogy ott van-e még az a nő, vagy elment. Akor oszt ment. Akor oszt meszirül láta, hogy ott még fekszik valaki a főüdön. Hát, mikor odamegyen, megnézi, hát a nagy kútágas vóut. Azt aták neki táncóuni. Na gondolta magába, azért ugráltál te anyira, te jártad körül, ü meg egyhelyen álot. Na jó hogy itt fekszel, úgyis csak korhat voutál mán! Csakhogy mán nem állsz it! No ászt akor az ember elment, a kútágas ottmarat, és akor mán nem vóut. ** III. Geschichten, erzählt von Erau Franzi Sajbli: S.l. Sint mädl» ksäi mit r kunkl, spin». Un do bei dar kirx» ist a gräits ksäi un dessan värm» goasit ghoköt, i dar näxt. Un den zan » pubü räusgäga un den hom zi ámá goaist khöbot aufam pukl, 189