A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 12-14. - 1969-1971 (Nyíregyháza, 1972)
Csallány Géza: Die übernatürlichen Wesen der schwäbischen Glaubenswelt im Dorfe Vállaj
Un dá t r baur ksáit: — Ge grai, las si nu gä, zi zol nu gä, zi zol nu gä, vo zi vil. -Ná do des mädb hát эг náxigluak»t. Un do hát des mädb denkt: — Kapir»sögovodunákásti Na is das mädb gag», da gluakat. Und ist а da bairi gä übaliüft»döbn mit dize irn, fil, fil sen gäga. Un do beim kirxov ist ä höa berg gsäi. Dö äle sen det nägäga of da der bierg, un do det sen ale na of dr bierg, un do m tsi det aufgmaxt und tantsat und trunk» fon zö gold»ne gläzl», trunk», und hát tants»t. Un dö des mädli ävei gluag»t, »ba rég» hát sá se it tráu». Un do hát si denkt: — I mäxt halt nox fon diserle gold»ne gläsl» hui. Un dö mark», ve má hát glokk» ä ksläg», do zind ale-ale fuxgäga. Vermat mi ter tseit mädli ist do lui dek blieb». Ná do ist mädb gäga und hat in en grät» diana goldene gläslü tsämmiglieb», und huignomm». Abr in dr bairi it luagal» forstekt. Do márka, ven ä zi stial ksäi, un dá das mädb denkt: — üaj, i mus diana gläzl» luag» vi se» si sind. Und is si gäga, und hat gluag»t di dem gret, un do sindan laut» rospallan» gsäi. Un do hát di ä denkt: — Na, fon diana hám di jetst trunk», trinket no i gerb hui ne dafö! Un do hát si ksáit dizer bäiri: — Há' bäiri, fon der ni hám si jets trunk»? — der gret» gnomm». Un do säit bäir» : — Fo väs spräxt? — Fo det for mir gsäi det fon bjerg. Un do säit si: — I háb mi tseie glodane gläzl», det zind laut» rospallan». Un do säit bäira : — Still» zein, den niamart must niks it säg», odar vén du mi farät»st odar säist, denn bring di um, denn tua di f»virg». Und den mierkst num» ne mér. Nádátdes mädb niams-niams niks trau» zäg». Un do, wen do ist bair» kstorb» zäi, do hát si s gsäiNa, vóut egyszer egy asszony. Ez az asszony is boszorkány vóut. Anak vout egy szógáló. Az mindig gondóta, de hova jár az én asszonyom. Hova megyén? Hát nem tuta soha. Egyszer megleste, hogy hova megyén. Hát elment az asszony. Fent a levegőübe Akor osztán ment töbekkel, sokai ment. Aztán mentek, a temető melett vót egy nagy domb. És akor ot azon a dombon leszálltak. Tőben, nagyon sokan voutak, és ott mulatak. És akor arany serlegekbül itak. Oszt akor, ez a lány mindig gondolta, jaj, nekem nem kén sémi, csak egy olyan aranyserleg, hogy nekem is vóuna belőle. Hát egész éjei ott nézte üköt, ot nézte üköt, nem ment el, gondolta, hátha tud egyet elveni tülök. De megmozdulni nem mert a lány, mert féilt. Mer láta, hogy mind boszorkányok. Akor már láta, hogy az ü gazdasszonya, hogy micsoda. Akor osztán nézte, regei, mikor megin megkongatták a harangot négy óurára, akor eltűntek mind, és az az aranyserleg mind-mind ottmarat, mind ottmarat, otthaták üköt. Na, gondolta ez a lány, jóu, hogy otthatátok, majd én össze fogom szedni, milyen jóu lesz az nekem. Na, elment, mikor kivirat, nem, akor elment, és öszeszete egy kosárba. Mikor hazavite, nem mutata meg otthon a gazdaszonynak, hanem édugta. 187
