A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)
Párducz Mihály: Szkítakori sír Tarpán
belül is. Díszítetlen (síkozás, vagy turbántekercs dísz nélkül) példányok különösen a Hallstatt D periódusban és már a Hallstatt C-ben is szép számmal találhatók. A hordóformájú fazekak, urnák Északkelet-Magyarország szkítakori sírjainak talán legjellemzőbb mellékletei. Igaz, hogy ez urnák perem alatti részét legtöbbször tagolt agyagszalagok díszítik és ez a díszítés a tarpai töredékeken nem jelentkezik. Valószínűleg amiatt, mivel az előkerült peremrészek kisméretűek és szinte csak közvetlen a nyakhajlás fölötti edényrészből valók. Végül az eddig nem említett két töredék (XXII. t. 1 — 2) valószínűleg a kihajló peremű, kissé öblösödő edényhez, vagy edényekhez tartoztak. Északkelet-Magyarország szkítakori emlékanyagából ez a típus sem hiányzik, ha nem is olyan gyakori, mint pl. az imént említett hordóformájú urnatípus. Sajnos máig közöletlen az a hatalmas szkítakori emlékanyag, amelyet a nyíregyházi Jósa András múzeum őriz Nyíregyházáról, illetve a Nyírség területéről. A leletek legnagyobb része temetőkből, gyakran egyes sírokból való és óriási többségét a keramikus anyag teszi ki. Nem vizsgáltuk eddig meg rendszeresen hazai szkítakorunk keramikáját típusainak eredete szempontjából. Ez okból lelőhelyünk edénytöredékeiből messzebb vezető megállapításokat nem tehetünk. Elég ha arra utalunk, hogy a jelzett edényformák a terület szkítakori keramikájába beleillenek. A bemutatott síregyüttes talán legjellegzetesebb lelete a XXI. t. 5. ábrán bemutatott vastőr töredék, egy szkíta rövid tőr (akinakes) maradványa. Sajnos nem egészben került a múzeum gyűjteményébe, de az így is megfigyelhető jellemző vonásai alapján kulturális és kronológiai helyzete nem kétséges. A Kárpátmedencén belül Tarpa a 33. lelőhelye a szkítakori tőröknek, s a 36. példány 2 . Északkeletmagyarországon sem áll egyedül, hiszen a nyíregyházi Jósa András múzeum őriz egy egyélű példányt (eddig közöletlen) Tiszadobról, egy másikat (kétélű) Tiszaberczelről. 3 Egy további kétélű példányt őriz a Magyar Nemzeti Múzeum Tímárról, amelynek ismertetését Lengyel Irina tollából a közel jövőben várhatjuk. Az egykori Bereg megyéből (Kárpátukrajna) még Hampel József közölt egy ide tartozó kétélű tőrt. 4 A fegyvertípus szoros kapcsolatai a Szovjetunió szkíta kultúrájával sem az eredet, sem a kronológiai helyzet kérdésében nem hagynak kétséget. Végül foglalkoznunk kell a sírlelet phaleráival (XXI. t. 1—2, 4). Bizonyosra vehetjük, hogy lószerszám felszerelés részei. Erre vallanak a darabok méretei és ezt igazolja számuk is. Szentes—Vekerzugon a 139. lósír szerszámkészletéhez is három phalera tartozott. 5 Figyelemreméltó azonban, hogy a phaleráknak a tarpai leletben megismert típusa hazai szkítakori kultúránkban nem szerepel. Az ártándi lelet phaleráival kapcsolatban megállapíthattuk, hogy az Artándon is megtalált egyfülű phalerák (I. típus) fő elterjedési terüle2 A hazai szkíta tőrökről készült utolsó összesítést lásd Párducz M.: Szkítakori leletek Heves megyében e. cikkben. Megjelenik az Egri Dobó István Múzeum soron levő évkönyvében. 3 Nagy Géza: A berezeli (Szabolcs m.) szkíta lelet. Arch. Ért. 35 (1915) 135—13(5., 135. 1. 1. ábra. 4 Hampel József: Skythiai emlékek Magyarországon. Arch. Ért. 13 (1893) 385—407., 387. 1. 2. ábra. 5 M. Párducz: Le Cimetiere Hallstattien de Szentes-Vekerzug. Acta Arch. Hung. 2 (1952), 143—169 (a továbbiakban Párducz-Vekerzug); ua.: Le Cimetiere Hallstattien de Szentes-Vekerzug III. Acta Arch. Hung. 6 (1955), 1—18 (a továbbiakban PárduczVekerzug III). — Párducz-Vekerzug III, 9. 82
