A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)
Patay Pál: A fényeslitkei rézkori temető
Szórt hamvas temetkezést a bodrogkeresztúri kultúrán belül már ismerünk: a jászladányi temető 29. sírja volt ilyen. 14 Ennek ellenére ez a két eset csak egészen ritka kivételnek tekintendő, a sírok fél százalékát sem teszi ki. Minthogy a fényeslitkei és jászladányi temető között a leletek tekintetében is találunk több hasonlóságot, azokat egykorúaknak tekinthetjük és talán mindkettőt a javarézkor végére keltezhetjük. így a halotthamvasztás szokásának felléptét a Kárpát-medencében is erre az időre tehetjük. Mindamellett az általános alkalmazása ekkor még nem hódított tért. A bodrogkeresztúri kultúra csontvázas temetkezéseivel kapcsolatban már Hillebrand Jenőnek feltűnt, hogy a csontváz tájolását, jobb vagy bal oldalra történt fektetését, a mellékleteknek a csontvázhoz viszonyított elhelyezését illetően szabályosságok figyelhetők meg. 15 Ha már most ezeknek az ismeretében vizsgáljuk a fényeslitkei temető sírjait, kitűnik, hogy azok is az általános elveknek megfelelően lettek elföldelve. így az edény- és kőkósmellékletek elhelyezkedéséből következtetve a sírokat megközelítőleg K-Ny irányba tájolták. Két esetben (12., 23. sír) a mellékletek ugyan arra utalnak, hogy azokban a koponya fordított, azaz Ny-i irányba tájolva feküdt. E jelenséget nem tekinthetjük ismeretlennek, hiszen a polgár-basatanyai temetőn kívül, ahol annak korai szakaszában ez volt a szabályos tájolási irány, 16 néhány, hasonlóan NY-K irányba tájolt sírt találunk a tiszáninneni temetőkben is, mint pl. Bodrogkeresztúron, 17 Jászladányban 18 és a legújabban feltárt tiszavalki temetőben is. 19 Lehet, hogy a javarézkor korábbi szakaszában a Tisza középső folyása mentén, ill. attól északnyugatra lakó törzsek egy részénél ez a szokás dominált, amit azonban idővel kiszorított a Tiszántúlon általánosan elterjedt K-Ny-i tájolás. Két további sír (37., 42.) esetében D-E-i tájolásra is gondolhatunk, ami kivételesen más temetőben is előfordul (pl. Bodrogkeresztúron 20 ). A férfi halottak jobb, a nőiek bal oldalra fektetése itt is szabályosnak mondható, amennyiben a kőkéseket — néhány kivételtől eltekintve — a férfiak mellékletének tekintjük és abból indulunk ki, hogy mint másutt, a koponya közelébe helyezték azokat. Alkalmam volt kimutatni, hogy a bodrogkeresztúri kultúra temetőiben a férfisírokba helyezett edények átlagos száma kisebb a női sírokban találhatókénál. 21 Ezt Fényeslitkén is tapasztalhatjuk. így a biztosan bal oldalra fektetett (11., 16., 33., 59.) sírok esetében az edények számának átlaga 5,25, míg a jobb oldalra fektetettekében (32., 39., 4L, 48., 52., 53., 54., 66.) csak 3,12. A késekkel ellátottak közül is csak kettőnél éri el az 5-öt. Ebből azután sok esetben szintén visszakövetkeztethetünk a csontváz fektetésére, fel. Az 1950. évi ásatás ezt megcáfolta, amiért is a szórt hamvas temetkezés jelenlétét, mint téves megfigyelést, elvetettük. A Természettudományi Múzeum Embertani Tárában őrzött és a 4. sírból származó égett embercsontok azonban erre az egy sírra vonatkozólag kétségtelenné tették a megfigyelés helyességét. u Patay P., Arch. Ért. 1944—45. 8. 15 Hillebrand J., Das frühkupferzeitliche Gräberfeld von Pusztaistvánháza. AH IV. (Bp. 1929) 27—28. 16 B. Kutzián I., i. m. 354. 17 Hillebrand J., Arch. Ért. XLI (1927) 22. kép. 18 Patay P., A bodrogkeresztúri kultúra temetői. Rég. Füz. II. 10. (Bp. 1961) 7. kép. 19 Lásd 12. jegyzetet. 20 Lásd 17. jegyzetet. 21 Patay P., MFMÉ 1964—65. 20—21. 48
