A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)

Fintha István: A Szamos hazai szakaszát kísérő meredek partfalak madarai

Alcedo atthis Az év minden szakában előfordul, bár megközelíthetetlen természete, csekély száma, kedvezőtlen megfigyelési lehetőségei miatt alig látni. A kevés egyed tágas élőhellyel mintegy megosztja egymás között a Szamos hazai szakaszát. Ritkaságára jellemző, hogy a becsült 4—5 párnál nem fészkel több a területen. Télen az északabbi területekről lehúzódókkal, a befagyó vizek tájáról érkezőkkel számuk néhánnyal növekszik. A kóborlók a víz mentén vándorolnak, — megfigyelésem tanúságai szerint többnyire felülről lefelé — a folyásirányban. Fészkelését csupán két helyen figyeltem meg. 1955-ben Szatmárököritó alatt, ós 1957-ben Csenger fölött. Egyik fészekalj sorsáról sem tudok. Halászó jégmadarat, vagy táplálkozásának nyomait jóval többször láttam. Eldugottabb homokzátonyok kiemelkedő részein gyakran találtam kiöklendezett táplálékmaradványait, míg legtöbbször csupán apró halak szálkáinak, pikkelyeinek tömegéből álltak. Egy esetben a köpetben az említetteken kívül egy folyami rák 3 cm-es csápja, 1 cm-es fejtora és 1,5 cm-es ollója is szerepelt. Előfordulásai közül a legtöbb az augusztusi feljegyzéseim közt található. Merops apiaster A Szamos karakterisztikus madara, ügy költési, mint táplálkozási tömegeivel rendkívül jellemző a területre. Száma még elég nagy, mivel életkörülményei a Szamos mentén végig biztosítottak. Fószkelőhelyóül igen alkalmas a magaspart, táplálékszerző területének nagyon megfelelnek a part tetejéig húzódó legelőkkel, lóhere-lucernatáblákkal körülvett, ártéri erdőkkel, forró homokfelszínnel, vízzel halárolt élőhelyei. Kolóniái fészekszáma a Szamos mentén 2—3-tól 40—50-ig ingadozhat. Nem ritkán magában is megtelepszik, sőt esetenként a folyótól több kilométernyire is tanyát üthet. Az 1965. évi enyhe növekedéstől eltekintve a kolóniák fészekszáma az 1963-as évektől fokozatosan csökken. Eleinte a költő párok megtelepedését nagyban zavarta a partokra sűrűn telepített szivattyúzó motorok tömege. Érdekes, hogy e zajos szerkezeteket a madarak hamar megszokták, s azóta közelükben zavartalanul költenek (10—15 m). A kolóniák kialakulásai erősen visszavethetik az áradások. 1962-ben ós 1964-ben ezek a fészkelőhelyek leszakadozásait is jelentették. Nagy károkat okozhatnak ezek a partszakadások, ha költésidőben következnek be (1966). A Meropsok számának csökkenését nem utolsósorban az emberek tudatlansága, felelőtlensége, okozza. Pusztításukban élen járnak a méhészek. Egy esetben fiókanevelés idején, a madarak elülése után a kolónia valamennyi fészkébe égő ként dugtak, majd a bebúvónyílást kóccal tömték be. Megjegyzendő, hogy a köpetvizsgálatok során Apis melliíica maradványait igen ritkán lehet találni a kitinváz-törmelékben. Az esetlegesen okozott kár sosem lehet olyan érzékeny, hogy elhárításában megengedhetővé válna a leírt nem emberhez méltó viselkedési mód alkalmazása. A Meropsokat a Szamos mentén egyelőre komoly veszély mégsem fenyegeti. Amíg pusztulásuk nagyobb méreteket nem ölt, egyedszámuk tekintetében országosan is jelentős tömeget képviselnek. Számszerű adatokat, sajnos, hely hiányában itt nem közölhetek. Költése hazánk más vidékeinek adataitól eltérően meglehetősen késői. Június elején sokszor még tojást sem találni a 274