A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)

Fintha István: A Szamos hazai szakaszát kísérő meredek partfalak madarai

A SZAMOS HAZAI SZAKASZÁT KÍSÉRŐ MEREDEK PARTFALAK MADARAI E biotóp fészkelési és táplálkozási lehetőségei, sajátos adottságai meglehetősen egyedülállóak. A Szamos csupasz partfalai átlagosan 5—6 m magasak. Kiterjedésükben az összes parttípusnak kb. a felét adják. Anyaguk túlnyomórészt löszös hordalék, a szálban álló partanyag közelítőleg függőleges frontot ad, mit csak helyenként váltanak fel az áradások okozta omlások halmai. A fesz kelés viszonyokat döntően befolyásolja a partfal anyaga, szerkezete. A partanyag szerinti faj megoszlás főként a kemény (a túlnyomóan löszös üledékfrakciók alkotta) és a lágy (homokos) parttípusok között jelentkezik. A Merops fószekürege 70—120 cm-es bebúvófolyosójávai szilárdabb konzisztenciájú partfalat kíván meg, melyben a madár megfelelő alkata, erős csőre segítségével képes is kialakítani költőhelyót. Ezzel ellentétben a Riparia szóles bebúvónyílású, 20—40 cm-es, rövid folyosójú, alacsony boltozatú fesz kelőüregét képtelen lenne filigrán alkatával, gyenge eszközeivel a kemény anyagú falban elkészíteni. Ezért telepszik meg szívesen a laza, homokos anyagú partokban, ott, ahol az omlás veszélye nélkül költhet. Ilyen megfelelő partszakasz a Szamos mentén ma igen kevés van. A jobbára agyagból felépülő szakaszok kőkeményre száradva még a Meropstól is megvonják a fészkelés lehetőségeit. Az ilyen területek lakatlanok. A Merops ós Riparia eltérő táplálékigénye nem zárná ki ezek vegyes, vagy szomszédos kolóniáinak létrejöttét. A döntően megváltozó életkörülmények hatására egy biotóp fajai másokra cserélődhetnek. Sok helyen megfigyeltem, hogy a tavaszi áradások okozta partszakadásokkal együtt járt a Riparia-telep megszűnte, ugyanakkor kedvező lehetőségek nyíltak az omlások nyomán feltáruló kemény, löszös állományú partoldalban a Merops fészkelésóre. Feltételezhető, hogy adott lehetőségekkel ez a jelenség ellenkező folyamatban is lejátszódhat, azonban a Ripariák számának nagymértékű és általános megfogyatkozása miatt erre nem tapasztaltam példát. A harmadik fészkelő faj, az Alcedo, fészkelőhelyének anyagával szemben a Meropséhoz hasonló igényekkel lép fel. A negyedik, s egyben utolsó fészkelő faj, a Passer montanus elhagyott, építésében félbenmaradt Merops, Riparia fészkektől partrepedésekig mindenütt megtelepszik. A továbbiakban az említett fajok fészkelési körülményeiről, táplálkozási viszonyairól kívánok szisztematikusabban szólni, megfigyeléseim adata alapján. 18 Évkönyv 273