A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)

Sz. Muraközi Ágota: A magyar parasztfestők és a népművészet viszonya

Sokat köszönhetett Győri Elek a sárospataki gimnázium és református theológia diákjainak, tanárainak, akik őt felkarolták, anyagilag támogatták, segítették művészetének kibontakozását. Nyaranta Tiszaladányba és környékére látogatott haza, erőt, impulzusokat merített a közösségből, a falu mindennapjainak ünnepeinek, a Tiszamenti táj szépségeinek látványából. Gyakran meghívták a gazda-köri összejövetelekre, mert szívesen hallgatták jóízűen előadott történeteit, amelyeket nemegyszer képein is megörökített. (Pl. „Kis Gábor halottnak teteti magát" vagy a „Csikai László a hőstetteit meséli el" című képek.) 1940-ben beirakozott a képzőművészeti főiskolára, sértette az őstehetsógbélyeg, tanult festő akart lenni. Az ott eltöltött évek azonban inkább gátolták ösztönös kifejezőkészségének érvényesülését. Ebben az időben festett képei veszítettek frisseségükből. Eletének utolsó évtizedében ismét megtalálta önmagát. Első budapesti szereplése óta rendszeresen állított ki vidéki városokban és több alkalommal a fővárosban is. Barátai és pártfogói bíztatására 1951-ben megírta önéletrajzát. Alkotó kedve lassan apad romló egészsége miatt, témáit többnyire emlékezetéből meríti, gyermekkorának falu képét, az eltűnt viseletet, szokásokat kelti életre alkotásaiban. 1957-ben halt meg nem messze szülőfalujától, Tiszalökön. Művészetének ihletet adó forrása mindvégig a parasztélet élménye, a gyermekként magába szívott világkép maradt. A krónikás hűségével ragaszkodik a valósághoz, ebből nőtt ki sajátos realizmusa. A város nem vonzotta, az új, magasabb rendű életformába nem illeszkedett bele. Alapérzése a paraszt világgal szemben a megbecsülés, a dolgozó emberekbe, erejükbe vetett hit. A paraszti munka sok generáción át öröklődő mozdulatait ösztönös átéléssel ragadja meg képein („Szénarakás", „Kosárfonás", „Nádvágók", „Tapogató halászat")

32 „A munkás reggelije" című olajképe, egyike a legkorábbiaknak, még alapozás nélkül készült hiányos technikai felkészültséggel, de a figura arányai, a mozdulat természetessége erőteljes alakító készségre vallanak. Alkotásai derűs életkedvet sugároznak. Gyönyörködik a lakodalmi tánc színes forgatagában, a szüreti felvonulás tarkaságában. Nagy tömegábrázolásai mozaikszerű jelenetekből állnak össze, de ösztönös komponáló ereje mindig megteremti a szerkezeti egységét. („Lakodalmi menet", „Tokaji szüreti ünnep", „Sorozás".)

33 Természetes könnyedséggel rak fel harsogó színeket, pirosakat, lilákat, zöldeket egymás mellé, amelyeket kitűnő érzékkel ellensúlyoz feketék ós barnák kontrasztjával. („Körtánc".) A természetet a benne tevékenykedő emberrel harmonikus közösségben, nyugodt méltóságban ábrázolja, pl. az „Átkelés kompon", „Tiszatardosi rév", „Tokaji hegy" című képein. Ez az egyensúly csak ritkán borul fel. A tragikum hangját üti meg a „Menekülés árvízből" című olajképén, amelyen a folyó mentén élő ember nagy sorscsapását festi meg balladai tömörséggel. A jóízű humor, a kedélyesség, ami az életben sem idegen tőle, megjelenik karikatúrába hajló parasztportréin, életképein („Csikós Károly éjjeli őr", „Szabó Károly", „Korhely furfang", „Kiss Gábor és Csikai Bálint"), a képek 32 1. mellékletet. 33 1. a mellékletet. 196