A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)

Sz. Muraközi Ágota: A magyar parasztfestők és a népművészet viszonya

ábrázolás felé, de magukról gyakran készítettek arckép vázlatokat. Ha később életük során el is szakadtak a falutól, a paraszti munkától, érzelmeikben mégis oda kötődnek elszakíthatatlanul, ebből adódik, hogy kevés a nem paraszti témájú alkotásuk.

18 Gazdag mesélőkedvük feltámasztja a kollektivitás letűnt szellemét a közös paraszti munkák (kukoricatörés, napraforgóhántás, csigacsinálás) s a szokások (betlehemezés, lakodalomba hivogatás) vidám hangulatú megfestésével.

19 A természet és a benne tevékenykedő ember meghitt egységben, elválaszthatatlan összetartozásban jelennek meg képeiken. Az önmagáért való szép tájat nem veszik észre, nem téma számukra. A kollektív esztétikai normáknak engedelmeskednek. Nem az önmagáért való esztétikai értéket, nem az elvontat ábrázolják képen, hanem a hasznosat, az erőteljes női alak, a megművelt föld, a sárguló búzatábla vagy a kukoricaföld a szép mert az a hasznos. A szépet nem tudja, nem akarja elkülönítve, önmagában szemlélni. A hagyományos paraszti életben az emberek nem mint individumok érvényesültek, hanem a termelésben betöltött szerepük, életkoruk, nemük szerint.

20 A parasztfestők ábrázolásaiban a tömeg szintén nem individumokra oszlik, hanem koruknak és nemüknek megfelelő típusokként, különülnek el. A parasztember számára munkaeszközei (díszített tárgyai) nem csupán eszközjellegűek, hanem a hozzájuk fűződő emlékek alapján életének részei is, ugyanúgy a parasztfestő számára az általa létrehozott alkotás, kép vagy szobor szintén személyes élménye, életének egy darabja (a szó szorosabb értelmében, mint ahogy a műalkotásra ezt a megállapítást érvényesnek szoktuk tartani). Pl. Gajdos János Cipészműhely с képe egy cipészműhelyt ábrázol a Berta Istvánét, ahol Gajdos inaskodott, vagy Győri Elek Leánytemetés с képe a gyufaméreggel öngyilkossá lett leány temetésének emlékét idézi, konkrét élményt. A paraszti szemléletre jellemző az időnek térbe vetítése. Az idő konkrét egymásutánisága egyszerretörtónés formájában jelentkezik. Ez a szemlélet mutatkozik meg a parasztfestő ábrázolásmódjában, amikor egyetlen képen festi meg pl. a szüret minden fázisát (Győri Elek Tokaji szüret), vagy a vadászatot (Gajdos János Téli vadászat с képénavad üldözése, körülkerítése, elejtése). A paraszti élet szűkreszabott keretében a maguk díszítette használati tárgyakon kívül valódi műalkotásokat nemigen ismerhettek parasztemberek. A falusi templomok díszítményeit, freskóit, táblaképeit többnyire provinciális ízlésű céhbeli iparosok készítették. Provinciális mesterek faragták a falusi kálváriák szobrait, s az állatokat oltalmazó Szt. Vendel vagy a hidakat őrző Nepomuki Szt. János szobrokat is. Ezek az alkotások kész mintákat közvetítettek, a nagy tradíciónak Európa szerte elfogadott kifejezési formáit. (Szentek, angyalok, ördögök, az első emberpár.) Hatásuk kimutatható a Győri Elek (kovács), Gajdos János (cipész), Markovics Horváth Antal (ács) volt. A parasztiparos annak ellenére, hogy mesterséget folytatott, benne élt a paraszttörvények szerint formált világban, ugyanazt a konvenciórendszert ismerte el kötelezőnek, mint a földmívelő paraszt. Ezért ezeket az iparosfoglalkozást úző naiv festőket is a paraszti rendhez tartozónak tekinthetjük. Pl.: György Szalmás Béla, Győri Elek: Kukoricatörés, Gajdos János: Bugázás, Betlehemezés, Győri Elek: lakodalmi sorozat с képei. Tomori Viola, i. m. 60. 191