A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)

Sz. Muraközi Ágota: A magyar parasztfestők és a népművészet viszonya

népművészeti alkotásokon is (mángorlók, mézeskalácsütőfa, faragványai XXVII. t.).

21 A magas művészetből származó ábrázolás azonban átalakult a parasztság kezén: elvész a részlet, az egyénítő vonás, finomabb mozdulat, hogy helyt adjon a merev ünnepélyességnek, amely egy más stílus alakító szabályairól tanúskodik. A népművészet szellemével rokonvonás figyelhető meg a parasztfestők leegyszerűsítésére, totális ábrázolásra törekvésében. A paraszti kultúrában a hagyományos életforma felbomlásával a város, a magasabb kultúra felől érkező hatások nem elszigetelten, hanem tömegesen jelentkeztek. A falusi embereknek hosszú időn keresztül egyetlen olvasmánya a kalandárium volt, s a képesmellékletek jelentettek számukra vizuális esztétikai élményt. Ugyancsak ezt a szerepet töltötték be a vásárokon, búcsúk alkalmával árusított olcsó festmények, olajnyomatok. A romantikus csatajeleneteket ábrázoló olajnyomatok, táj- és szentkép giccsek a városi kultúra legsekélyesebb ízlésű termékeit közvetítették a falu számára és károsan befolyásolták a hagyományos népművészeten csiszolódott szépérzékét. Ilyen mintaképek vették körül azokat a paraszttehetségeket, akik élményeik, érzelmeik kifejezésére a képi megformálást választották. A bennük rejlő ösztönös teremtőerő, élményeik őszintesége azonban megóvta őket attól, hogy ezeknek az értéktelen munkáknak az utánzóivá váljanak. Ahogyan kiszakadtak a falusi élet megszokott keretéből — városba kerültek, mesterséget tanultak — úgy tágult a világ körülöttük, s az új ismeretek megszerzésével egyre érett bennük a szándék: képekben, szobrokban kifejezni belső világukat. Káplár Miklós hortobágyi parasztfestő így vallott erről visszaemlékezéseiben : „ Bementünk a múzeumba, és megpillantottam Piombo Férfi arcképét. Boldog érzés fogott el. Mindjárt gondoltam magamban, most már tudom mi leszek: festő leszek az ki fog elégíteni."

22 Győri Elek pedig Káplár képei láttán határozta el, hogy festő lesz: „Mintha villanyáram járt volna át. Elhatároztam, mindent elkövetek, hogy művészeti tehetségem valahol felfedezzék."

23 Ezek a paraszttehetségek vállalva a nélkülözést, a talajtalanságot, az egyéni kibontakozás útját keresték. Festeni kezdtek önerejükből, legyőzve a technikai képzetlenségük adta nehézségeket. Kevés hasznosítható példakép állt előttük, így maguknak kellett formanyelvüket kialakítaniuk, hiszen a paraszti kultúrában nem volt hagyománya a táblaképfestésnek. Alkotásaikban a tárgyi valóság szeretete az aprólékos megfigyelésre épülő részletező hajlam olyan összefoglaló szemlélettel párosul, amely az optikai realizmuson túl egy magasabb szintű realizmust teremt. Naiv biztonságuk, a dolgokra csodálkozó tekintetük megkapó harmóniában egyesíti erényeiket és hibáikat. Legtöbbször emlékezetből festettek. A konkrét látvány zavarta a valóságról alkotott belső kép megfestését. A természet utáni festés olyan technikai problémákat vetett fel, amelyeket nem tudtak megoldani, de számukra különben is az átélt, magukban hordozott élmény kivetítése volt első sorban inspiráló erejű, nem pedig egy-egy téma festőisége. 21 Fél E.—Hofer Т.: Parasztok, pásztorok, betyárok. Bp. 19G6. 10. 2- Káplár Miklós hagyaték: Debr.-i Déri Múzeum Adattára. 23 Győri Elek önéletrajza Sárospatak Tiszáninneni Református Egyházkerület Adattára Fsz. Kt. 217. 192