A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)
Sz. Muraközi Ágota: A magyar parasztfestők és a népművészet viszonya
Ez a megváltozott szemlélet eredményezte, hogy a paraszti mivoltukat legjobban eláruló viseletüktől, bútoruktól, használati tárgyaiktól megváltak, azaz életükből a hagyományos művészi termékeket iktatták ki A paraszti életben az egész közösségnek szerepe volt a hagyományozásban ós az alkotóegyéniség ennek a kollektívának a közös ízlését, igényét fejezte ki, illetve alkalmazkodott hozzá. Az individum az érzéseit a mindenki által elfogadott sémák szerint élte ki. Ebben a paraszttársadalomban még nem voltak hivatásos művészek, akiknek ez lett volna az egyedüli foglalkozásuk. Egyesek kiemelkedtek ugyan ügyességük által a közösségből, de csak alkalmilag, a paraszti munkától sohasem szakadtak el. 16 Az egyéni rajzoskószség érvényesülésére a bútor, a ház, a munkaeszközök, a ruha díszítésében, ritkábban köszöntők, búcsúversek illusztrációs rajzaiban nyílt lehetőség. A paraszti alkotó mindenki számára adoptálható érzéseket fejezett ki. A létrehozott műalkotás egy sajátos kultúra esztétikai normáiról, látásmódjáról tanúskodik. Az egyéni ötletek belesimultak a közösség ízlése által szabályozott keretbe, amely a hagyományok tiszteletbentartását, szigorú megőrzését jelentették. A kívülről jövő hatásokat (akár más nemzettől, akár magasabb társadalmi rétegekből) is érkeztek, a maga stílustörvényeinek megfelelően alakította át, önmagához hasonította. Az egyéni alkotásban az egész közösség lelkisége tükröződött, az individum beleolvadt a közösségbe, anélkül, hogy elkülönítette volna magát tőle. A hagyományos paraszti kultúra felbomlásával a közösség individumokra bomlott. Az egyén már nem olvadt bele a közösségbe, a munkába, a természetbe, mint hajdan, amikor még a közösségi szellem élő, összetartó közeg volt az emberek számára. Az egyén, ha elég erős volt benne az alkotószándék, művésszé válhatott, azonban a széthulló közösség közvetlenül már nem inspirálta, s alkotásait sem fogadta be. Ezekben az alkotókban sajátos kettősségben jelentkezett a korábbi hagyományos paraszti életforma pozitív élménye, másrészt pedig az egyéni kibontakozás szándéka, amely a magasabb városi kultúra hatását tükrözi. Azok az ösztönös alkotó erők, amelyek korábban a népművészet keretében a hagyományos esztétikai normák uralma alatt realizálódtak, a modern civilizáció hatására a falvak korábbi társadalmi struktúrájának felbomlása következtében már egyéni kifejezési formákban törnek utat. Ahogyan a népművészet elveszti belső tartalmát, s elavult formák dekoratív burkává válik, úgy kel új életre a parasztfestők műveiben az ember ösztönös alkotásvágya, amely a kifejezéshez már a magas művészet eszközeiből válogat. A vászon, a farostlemez, az üveg, az ecset használata lehetővé teszi az önálló műalkotások létrejöttét. Nem használati tárgy többé az alkotás, hanem önmagáért való műalkotás. A hagyományos kifejezési formák, motívumok nem kötik az alkotót, a fantázia, a teremtőerő szabadabb érvényesülési lehetőséget kap, előtérbe kerülnek az egyéniség belső színei. Ezért találunk a parasztfestők között oly különböző hangvételűeket: a tragikum sötét színeitől a groteszken át, a komikusig a legkülönfélébb árnyalatokat. Tomori Viola: A parasztságunk szemléletének alakulása. Szeged, 1935. 76. 189
