A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 10. - 1967 (Nyíregyháza, 1968)

M. Muraközi Ágota: A lidérc a nyírségi néphitben

micsoda finom boxcsizma vót a lábán és most nincsen csizma a lábán, hanem egy lúláb van. És lúpata van a csizmája helyén. Hát úgy egy kicsit megijedt. Na de mivel hogy szorosan ültek, nem bírt felugrani, hogy hát kimenjen mellőle. Mert úgy megrettent tülle. Na, de mán mindegy. Azért gondolta magába: —- Lehet, hogy nem jól látok! Mán ha nem jól láttam is, mán mindegy! — azt mondja magába. Megin a fiatalember ett tovább. A villáját megint leejtette. Na, most mán a ján gondolta magába, most mán még jobban megnézi. Hát mikor lehajlik a villáér, lassan, nyugodtan nézi. Hát mind a két lábán mán nincsen csizma, hanem mind a két lába lúláb. És lúpatája van. Hát a jány annyira megijedt, hogy hát mán nem bírt felállani. Hanem az asztal alá aláugrott és elkiáltotta magát, hogy: — Jaj, édesapám — azt mondja —, ne hagyjanak! Hát a jány az asztal alatt össze is rogyott. A fiatalember pediglen észrevette, hogy hát itt mán a Ián persze meglátta, mer ő is úgy akarta. Hát a fiatalembert rögtön meg akarták fogni, mert vótak több férfiak, jó erős, markos legények is vótak ott benn a mulatságon. De akkorára a fiatalember átváltozott egy ódalrúdnak. Е<ду szekér-ódalrúdnak. Es az ablak csak kétfelé nyílott és ott az ódalrúd az ablakon kiment. De oly borzasztó széllel, hogy a háznak a tetejit elvitte. És ahol ment, nagy sűrűt vert. Mindenütt a házaknak tetejit elvitte az ódalrúd. Ugy osztán elment. A jánt valahogy oszt meggyógyították. Magához jött. Itt osztán vótak ott öreg emberek, akik meg tudták mondani, hogy hát: — Ez gyermekem, nem vót egyéb, ez lidérc vót! így osztán a jány, majd osztán került neki olyan rendes vőlegénye. Férhez ment. Még mai napig is él, ha meg nem halt. II. Lidérctörténet Még legény koromban ér hallottam o-jjy öreg embertül, hogy hát ha tiszta fekete tyúknak az első tojását valaki a hóna alá teszi és kilenc nap ott hordja, az a tojás kikél a hóna alatt és lesz belőle egy lidérc. Kgy olyan csirke, hogy amit annak parancsolnak, azt mindent hord oda. Na, ezt et többeken hallották. Hát vót egy kocsis, szógalegény vót egy nagygazda embernél. Az is hallotta. Hát az meg is próbálta. Hát a gazdájánál vót egy tiszta fekete tyúk, amibe semmiféle más szín nem vót, csak tiszta fekete tolla vót. Hát annak az első tojását odakötötte a hóna alá a fiatalember. A kocsis. Hát ahogy odakötötte, ott tartotta a hóna alatt a tojást. Már mikor eltőtt négy nap, olyan borzasztó forró vót a tojás, hogy nem bírta a hóna alatt tartani. Na, gondolta magába, hát ez mégis, hát valahogy azt a kilenc napot kibírja. Mikor eljött mán az ötödik nap is, hát éccaka, ügyi hát az istállóba hált a lovak közt a kocsis. Hát ahogy ott hált, hát eccer mán olyan forró, oly rettenetes a tojás, hogy hát már nem bír vele. Hát úgy gondolta magában, megfogja és kihajítja a tojást. A hóna alól kiveszi és tovább nem küszködik vele. Nem kínlódik. Hát ahogyan kimondja, hát valami ütet felkapta és a fődhö vágta úgy, hogy nem bírt meg se mozdulni. Na jól van, hát ott tárcsa. Addig-addig, hogy a kilenc nap letőtt. Mikor letőtt, hát a hóna alatt a tojást kivette és kikőtt egy kis csirke belülié. Hát a csirke mindján mondja neki, hogy hát: 194