A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 10. - 1967 (Nyíregyháza, 1968)

M. Muraközi Ágota: A lidérc a nyírségi néphitben

elfogadta udvarlójának. Hát úgy osztán beszélgettek. Mikor eljött az az idő, hogy vége vót a fonónak, hát minden leánt hazakésért a szeretője. Eztet is osztán hazakésérte ez a fiatalember, ezt a leánt. Mikor hazamennek, még otthon is hozzáfogtak beszélgetni. Hát még a leánnak a szülei is nagyon megörültek, hogy hát micsoda egy szép fiatalember akadt az ő leányuknak. Hát még megkínálták osztán egy kis süteménnyel, bort hoztak fel a pincébül. Ettek, ittak. Akkor a fiatalember elköszönt és elment. Mán másik este még a fonóba el se mentek, mán a fiatalember a leános háznál megjelent. Es ő saját maga vezette el a fiatal leánt oda, ahun szoktak fonni. Elmennek, így udvarolt, egészen a leánnak, több időkön keresztül. Úgy hogy már mikor oda került a sor, hogy hát mán több hónapot eltöltöttek együtt, nagyon megtetszett a leánnak is a fiatalember. Akkor azt mondja a fiatalember, hogy hát: — Na, ide hallgass kedves! — azt mondja. Hát mondd mán — azt mondja —, hát miér járok? — azt mondja. —• Nekem mán úgyis, az időbe benne vagyok! — azt mondja. — Már több vagyok mint huszonnégy-huszonöt éves! — azt mondja. — Hát nagyon szeretném — azt mondja —, hogyha megesküdnénk! Hogyha te is úgy gondolod, ós szeretel engemet! Hát a lánnak, mivel hogy nagyon megtetszett, hát azt mondja: — Hát én — azt mondja —, hozzád megyek — azt mondja —, szívesen feleségül! — azt mondja. — Hát én nem bánom, esküdjünk meg, amikor akarod! Igaz, sokszor a leán kérdezte tülle: —- Hát mégis hol laksz? Mék faluba? Merre laksz? Hát mondja a fiatalember: — Ó, innen — azt mondja —, nagyon messzire lakok! — azt mondja — Hát lúháton szoktam én ide jönni! — azt mondja. — Messzi lakok! —• azt mondja. Mer szerette vón a leán elmenni a szüleihez, hogy széjjelnózzen. Mint háztűznézőbe. Hát a fiatalember nem mondta. — Hát — azt mondja —, majd mikor megesküszünk, majd elmegyünk akkor! — azt mondja. Nahát első sorban is, hát egy kézfogót kell csinálni. Megváltják a jegyet. Csinálják a kézfogót. Hát rengeteg sok vendégeket összehívnak. Éppen úgy mint egy nagy lakadalomba. Mikor összehínak, a háznál megterítik az asztalt. Esznek, isznak ügyi. Hát a fiatalember ügyi a menyasszonya mellett ült. És a fiatalember mikor eszik, hát a villát, mán mikor villával ette a húst, hát a villát véletlenül, mert azt gondolta, véletlenül. Dehát a fiatalember akarattal leejtette a villáját az asztal alá. Na dehát, hogy be vót szépen, fel vót őtözve, aranyóra vót a zsebjibe, minden. Hát így gondolta a leán magába: — Ez valami nagy fiatalember lehet! Valami vagy nagy dúsgazdag, vagv pediglen valami nagy dúsgazdag, vagy pediglen valami nagy úriember lehet! Hát kedveskedni akart a vőlegényinek és hogy hát a villát az asztal alul felvegye. Hát mikor bejött, hát akkor is látta, hogy nagyon finom fényes boxcsizma van a lábán a fiatalembernek. És mikor a villáért lehajolt, hát látja, hogy nem boxcsizma van a lábán, hanem lúpatája van a lába. Mint egy lúpata, úgy nézett ki, mint egy lúnak a lába. A fiatalembernek. A jány, úgy megrettent egy kicsit. Mégis, mi ez. Na dehát ő nem jól látott. Hát 13 Évkönyv 193