A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 10. - 1967 (Nyíregyháza, 1968)

M. Muraközi Ágota: A lidérc a nyírségi néphitben

esetleg marad ki a fődbe. És hogy ezeket akkor ki lehet ásni és ki lehet szedni. Na, de ezt is csak a régi öregektül hallottuk, hogy e vót neki a módja. Tovább nem tudom. III. Vót még egy régi monda beszíd, amikor talán még vannak a mi időnkből is olyan emberek valakik — én nem-, de valaki azt mondta, hogy ő egy tüzes fát látott, hogy szaladni az úton, mint egy nadály. A határba. Hát osztán mondták neki: — Nem igaz! Na osztán másik iccaka, másik iccaka. Többször kimentek több emberek is. Hát, hogy csakugyan látták, hogy hát egy olyan határba szaladgál egy olyan tüzes drót-forma. De megközelíteni nem merte ám senki se. Nem vót olyan bátor ember, aki megközeliccse. Hát erre azt mondták a régi öregek, hogy ez olyan elátkozott mérnök, ami nem igazságosan mért és valaki elátkozta, hogy hát tüzes fán szaladgálj hóttod után is a határba. Hát ez errül keletkezett ez a szó, hogy hát talán így vót, de azér határozottan nem állítom, mert én sem láttam. I. A lidércszerető (Orbán András). Valamikor a nagyvilágba, nagyon réges-régen ezelőtt több száz évekkel történt. Egy községbe éltek. Ügyi nagyon sok leányok összegyűltek. Jártak fonóba, barátkoztak együtt. Ügy, hogy tíz-tizenöt leány összegyűlt és együtt nagyon jó barátságba vótak. De mindegyik leánnak vót szeretője. Csak egyetlen egy leánnak nem vót szeretője. Pedig szép gazda ján vót. Szép is vót, csinos is vót, ügyes is vót, jó is vót. És annak szeretője nem vót. Hát mikor így mentek a fonóba, és minden ján ment a szeretőjivel. Vót aki elkésérje, vót aki hazakésérje. De ezt az egy jánt nem vót aki hazakésérje sohase. Mer nem vót szeretője. Hát így osztán nagyon el is szomorodott ez a leán rajta, hogy hát neki mégis hát nincsen szeretője. Nagyon búslakodott, (íondolkozott, hogy hát mégis, hát hogy kén neki fogni egy szeretőt. Hát neki miér nem akad szeretője. Na, egy alkalommal fonóba vannak úgy egy este. Hát eccer mán mindegyik a szeretőjivel ott vannak a leányok, a legények is, a szeretője minden leánnak ott van. Fonnak, beszélgetnek. Eccer kopogtatnak az ajtón. És mondják ,hogy: — Szabad! Bezzeg egy szép fiatal ember. Tiszta fekete ruhába, fekete box csizmával, pörge kalappal. De oly gyönyörű szép fiatal ember vót, hogy hát azt mindenki megbámulta, mikor bement. Szépen fel is vót őtözve. Köszönt. — Jó estét! Fogadta mindenki. — Jó estét! Fogadták neki a köszöntését. És akkor egyenesen elmegy éhez a jánhoz, améknek nem vót szeretője. Mellé ül és hozzá fog vele beszélgetni. — Na kedves — azt mondja —, hát ha elfogadná az udvarlásomat — azt mondja —, hát igazán magát — azt mondja —, nagyon megtetszett nekem! — azt mondja. — Hát szeretném, ha elfogadná! Hát a leánnak is nagyon megtetszett a fiatalember. Hát nagyon szívesen 192