A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 10. - 1967 (Nyíregyháza, 1968)
Farkas József: Bakos Ferenc a mátészalkai parasztorvos
Mikor erősen izzadni kezdett benne a beteg, a dunna alól elővették a melegen tartott levet és megitatták vele. A víz mikor kezdett hűlni a beteg alatt, kivették, őt lepedőbe göngyölték és dunnák közé fektették. így gyógyítgatták azokat a betegeket, akikről már az orvosok is lemondtak. Gennyes, nagy seb A gennyes nagy sebeket tiszta ruhára kent tejfellel és olajjal kell boro.gatni. Golyva Farkasalmafa levelének a főzetével kell borogatni. Gyermek nem tud aludni Ilvenkor zöld mákgubót meg kell főzni teának és ezt itatni a gyermekkel. Gyomorégés Egy evőkanál pezsgőt kell bevenni és ettől elmúlik. Hajhullás Akinek hullik a haja, annak petróleumban kell rendszeresen mosogatni. Ez a színét is meghozza, vastagítja és a hullást is megszünteti. Hasmenés Hasmenés ellen vadgesztenye porát össze kell keverni sóskaberke (Mezei sóska: Rumex acélosa) porával, majd egy kis timsót kell beletenni •és ezt adni a betegnek. A hideglelés orvossága a gabonavirág. „A gabona száráról lehúzom a virágot, majd összeszedem, megszárítom és megőrölöm". Ezt porban égi gyöngyharmattal keverve kell a betegnek adni. Himlő Gyermekeknél szokott leginkább előfordulni, ez a kecskehimlő. Jó meleg forralt bort kell adni a himlős gyermeknek, de a borba még szenteltvizet és búzakorpát is kell keverni. Van még az ún. vereshimlő. Itt vigyázni kell, hogy a beteg ne vakarja, mert így hozzávét. A türelmetlenül vakaródzó kezét le kell kötni. Az el vakart himlő helyén gödör marad. A ragyásképíí emberek mind a himlőtől lettek olyanok. Ezt is a fentiekhez hasonlóan kell gyógyítani. Inzsugorodás Ha az ember lábában vagy karjában az erek „összezsugorodnak" vagy érzéketlenné válnak, akkor ínnyújtó füvet (Gratiola officinalis) kell rá főzni. Azon a részen, ahol az inak össze vannak csomókásodva, párgolni kell az ínnyújtó fű meleg gőzével. 160