A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 10. - 1967 (Nyíregyháza, 1968)

Farkas József: Bakos Ferenc a mátészalkai parasztorvos

Izzadás Ha izzad valakinek a lábujja közi, vagy a hónalja, fehéreperfa levelet (Monis alba) kell rá főzni és ezzel mosogatni. Kolera A kolerás embernek sok pálinkát kell inni. Lehetőleg tiszta szeszt. Köszvény A köszvényesnek fürdőt kell készíteni. A fürdővízben csúszóport, gólya­port, töviskesdisznó porát, meg csilántot kell tenni. Mikor a vízben ezek már tökéletesen összefőttek, ki kell szedni, és amilyen forrón a beteg csak bírja, bele kell ültetni. Ha hül alatta a víz, ki kell venni, lepedőbe csavarni és dunna közé tenni. Ezt naponként ismételni kell, míg meg nem gyógyul a beteg. Lábfájás „A Csorba gyermek mondta, hogy az apjának fáj a lába. Mivel az orvosok már összevagdalták, így nehéz volt helyrehozni. Pócsi vasutas lába is brantnak indult. A felesége eljött hozzám és kért, hogy segítsek az urán, mivel az orvosok már lemondtak róla Elmentem és megvizsgáltam. A bokája olyan fekete vót, mint a buba. Az vót az első szavam, vizet és szappant kérek. Megvizsgáltam a sebet és utána hazajöttem. Itthon felpakoltam a kézipatikámat és úgy mentem vissza. Miután megkezeltem a sebet, a beteg jobban érezte magát. Ezután még három hónapig jártam oda, míg vég­érvényesen rendbe jött. Az orvosok elrontják a sebet, mivel olyan orvosságot tesznek rá, amelytől méginkább fáj. Meggyúl a pálinka valakiben Az ilyen emberrel tejet kell itatni, szorultság esetén, ha más nincs, bele kell vizelni a szájába. Nátha Sós lábvizet kell csinálni a betegnek és utána szalamiákszeszt szagol­tatni vele. Ezenkívül erős fodormenta teát (Házi fodormenta. Mentha spi­cata) kell csinálni. Az is használ, ha egy meggyújtott és füstölgő rongy felé csalogatjuk a náthás ember orrát, hogy szívja fel a füstöt. Nyakfájás Négy-öt nadályt kell a homlokba vagy a nyakcsube — a tarkó alá — ragasztani, és ezek kiszívják a rossz vért. 11 Évkönyv 161

Next

/
Thumbnails
Contents