A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 8-9. - 1965-1966 (Nyíregyháza, 1967)

Horváth Sándor: Az 1945. évi földreform Szabolcs-Szatmár megyében

tok, egytől-egyig munkásemberek, akik ismerik mások munkájának értékét, és el tudják dönteni, hogy ki mit érdemel. Az asztalnál „mindenki a térkép fölé hajol, mert most határozzák el, hogy melyik birtok kerül legelőször felosztásra . . . Csupa elnyűtt, megtört, idő előtt őszülő, rongyos ember. Pedig most az ünneplő ruhájuk van rajtuk. . . . Úgy döntenek, hogy Kék László nyilas körzetvezető, népellenes bűnös földje kerül először felosztásra. Munkácsi Mihály, Lecor Mihály és Bodrogi András részesülnek ebből a földből. Ezer év óta ők az első parasztok, akiket a népakarat visszahelyez abba az úri birtokba, amely jog szerint őket illeti." Március 27-én délután két óra körül a bizottság kivonult a határba. Az országúttól jobbra megállnak „Kék László földje sarkánál Sajben András rendőrfőkapitány, a neves népi író, aki mint földmunkás maga is sokat kínlódott ebben a határban, Pintér András, a nyíregyházi MKP vezetője, a földművelésügyi minisztérium kiküldötte és egy csomó rongyos, de lobogószemű ember: a földigénylő bizottság tagjai és azok a nincstelenek, akiket földhöz fognak juttatni. Megkezdik a földmérést, mindegyik 12 — 12 hold földet kap. A földmérők útjába lapályos részen meggyűlt víz áll, amely sok helyütt térden felül ér. Goldolkodás nélkül belegázolnak. A három új földesgazda kipirosodott füllel, izgatottan topog a mesgyén. Néha egymásra néznek, azután végighordozzák szemüket a határon, a földjükön. Egyikük sem hiszi el egészen, hogy ami történik, az valóság, s nemcsak álmodják a gyönyörű délutánt. A föld ki van mérve. Nyilhúzással döntik el, hogy melyik tag melyiké legyen . . . Mindenki elérzékenyüléssel küzd. Sajben főkapitány magához inti a három földhözjuttatottat, és emelt hangon mondja: Munkácsi Mihály, Lecor Mihály, Bodrogi András, most már tiétek a föld! Felcsukló zokogás szakítja félbe a rendőrkapitány szavait. A három elhasznált, agyonkínzott ember leborul a földre és úgy csókolja zokogva. Most már minden jelenlevő sír . . . Az ezeréves per eldőlt a legfelsőbb fórumon, maga a magyar nép mondta ki az ítéletet — folytatta a rendőrkapitány — . . . Hirdessétek, mert kötelességetek hirdetni, hogy a magyar kormány, melyet felszabadulásunk után a nép akarata választott, szívvel és megértéssel kezeli ügyeteket, nem üres fogásokkal, mint elődei. Azonban, hogy ez a kormány áldásos munkáját ki tudja fejteni, az elsősorban a felszabadító Vörös Hadseregnek köszönhető. Becsüljétek meg azt a szabadságot, ami a birtokotokba jutott, és háláljátok meg a kormánynak és a Vörös Hadseregnek azzal, hogy fáradhatatlanul dolgoztok a termelés fokozásáért, minden talpalatnyi föld bevetése érdekében." Ezután a nyíregyházi MKP titkára beszélt: „Olyan történelmi pillanatnak voltatok most tanúi — mondta —, melynek jelentőségét ma még felmérni sem lehet. Ne kedvetlenítsen el benneteket az, hogy ütegállásokat, kilőtt tankokat és rombadőlt házakat találtok újonnan kapott földjeiteken. A nagy honfoglalók sorsa az, hogy a semmiből kell hazát építeniök. Akarni kell és a romokon élet fakad, sokkal szebb, emberibb és szociálisabb élet, mint az előző volt. Nem lesz többé kiszolgáltatott zsellér, akit kényekedve szerint kínozhat'földesura . . . "

76 76 Nyíregyházi Magyar Nép, 1945. márc. 29. 9 A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve VIII —IX. 129