A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 6-7. - 1963-1964 (Nyíregyháza, 1965)
Gombás András: Szentmihályi ólaskertek
tetzeni szállást is ottan építhessen, hogy legalább is 10 szállás egy-egy bokorban foglaltassák ..." A szerződés 5. pontjában pedig ez áll: ,,Az hátramaradandó földek pedig a' Lakosok között három calcaturára úgy osztassanak, hogy nemcsak a' gazdáknak, hanem az szegénységnek is a proportione facultatum valami jusson belőlök." Ez a szerződés tehát lehetővé tette a lakosságnak, hogy a kiosztott földjein szállás-t, tanyát építhessen. Az így adott biztatás és a pár évtizeden át szerzett tapasztalat megláttatta a község parasztságával, hogy eredményesebben gazdálkodhat a földjén építendő tanyájáról. A tanyai állattartás is könnyebb lesz így. A talaj termőképességét is fokozhatták az állataik által termelt trágyával. így mind többen és többen építettek a határban tanyákat. Nem ,,tiz szállást" egy bokorban, mint a szerződés mondta, hanem mindenki a maga földjén, tehát az utak mentén ós így a lakosság szétszórtan építette meg a tanyáját. így pár évtized eltelte után már nem volt szükség az ólaskertekre a község belterületén. A külső tanyák megszületésével az ólaskertek szerepét átvették a tanyák. Majd ezután megkezdődött az addig összezsúfoltságban levő lakóházaknak a kertségbe való kihúzódása, vagyis a kertségnek lakóházakkal való beépítése. A kertségnek ez a beépülése lassan, de folyamatosan tartott a századfordulóig. Azóta pedig állandósult az addig oszthatatlan és nagy területű kertségi telkeknek a felaprózódása. Megemlítendő itt még az is, hogy a lakóházaknak a kertekbe való kiköltözése következtében a századfordulóig olyan elrendeződés következett be, hogy a régi, vagyis az ölesárkon belül eső lakótelkeken főként a zsellérek, kisparasztok, az iparos és kereskedő lakosság maradt meg a 80—150 • öles telkeken. (LXXXIII. t. 2.) A tehetősebb és nagyobb telket igénylő gazdálkodó parasztok, megválva régi lakótelkeiktől, a nagytelkű kertségben építették meg az új házaikat. Gazdálkodó a század elején a régi belterületen már nemigen lakott. Természetes, hogy a belső magban megmaradtak a község és az egyház tulajdonát képező telkek, amelyek a régi lakótelkeknél addig is nagyobbak voltak s ma is változatlanul olyanok. Az 1772. évi urbáriális összeírás alkalmával 195 jobbágy (colonus, sessionis), 53 házas zsellér (inquilini) ós 11 háznélküli (subinquilini) került összeírásra. A csatolt és az 1782. évi helyzetet mutató térkép fénymásolata arról győz meg, hogy a lakóházak száma, és az ólaskertek száma nagyjából egyezik az 1772-ben összeírottak számával. Itt figyelembe veendő az, hogy a földesúr curiája, személyzeti és cselédlakásai, valamint a gazdasági épületei adják a különbséget. Ezek a község akkori délkeleti szélére estek és a nép ma is ócskaudvar néven tartja számon ezt a területet. A kertek beépítését legjellemzőbben megmutatja a régi ölesároktól alig 100 m-re eső ötvös Fira^-család ólaskertjének a lakóházakkal való beépítése. Szőllősi István szerint a Virágok nagyapja az ólaskertjükben a négy gyermeke részére négy házat építtetett. A legelsőt Zsuzsi lányának építette 1810ben. Az 1820. évben András, 1830-ban Miklós, végül 1840-ben Sándor fia kapott a kertben új házat. Tíz évenként egy-egy gyermeke kapta meg az így megosztott ólaskert területén a maga új lakását. Ezek a házak még ma is állnak. Mai tulajdonosaik most is a múlt században törtónt megosztásban birtokolják a régi Ötvös Virág (Baka-Virág) család ólaskertjének a területét. A mestergerendák pedig őrzik a házak építésének a hiteles évszámát. A Vajda-kertben is a múlt század elején, még az 1812. évben épült az első új ház, a másik pedig 1858 ban. 98
